Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1959-1960, Szeged

1959. december 22., III. rendes ülés

mert tudja, hogy a felvétel elbírálásánál ez bizonyos pluszt jelent# A maga részéről egy évben lehetne megállapítani a termelő'munkában való részvételt. <k . a Marton dr. szerint ez a kérdés nem örökké tartó probléma. A terve­zet világosan megmondja, hogy ez jelentős tényezője a szocialista emberré való nevelésnek, amit ezidőszerint még nem tudunk teljes mér­tékben biztosítani az egyetemen. Az ezévi tapasztalatok azt mutatják - - az első évfolyamon 22-25 %-a a hallgatóságnak már termelő munkában vett részt, amibe az eü. intézményekben végzett munkát is figyelembe­vették - hogy a jelenlegi első évfolyam már egészen más szellemű, min a többi. A későbbiek során a politechnikai oktatás révén ez a probléma a középiskolák feladata lesz és már nem kell ezzel az egyetemeken fog­lalkozni. c T Tóth dékánhelyettes a vita összefoglalásaképen megjegyzi, hogy tulaj­donképen nincs ellentét ebben a kérdés ben az Orvosképzési Bizottság és a Kai véleménye között. A Kar is helyesnek tartja a termelőmunkában való előzetes részvételt, ezt a felvételeknél előny­nek tekinti, de nem lehet szükségsze­rű követelmény a felvételeknél. A felvételi irányelvekkel kapcsolatban Tóth dékánhelyettes megjegyzi, hogy a minisztériumi tárgyaláson is elhangzott, hogy a társadalmi ösz­töndijak jelenlegi rendszere nem megfelelő. Előfordult nem egy olyan eset, hogy már az érettségi után megkapja a jelölt az ösztöndijat és nem felel meg a felvételi követelményeknek. Helyes lenne, ha az illete kesek a keretszámot csak akkor töltenék be, ha az egyetem a felvétel ügyében már döntött. „ . A Kar ezt az álláspontot magáévá teszi A káderkérdések fejezetével kapcsolatban Tóth dékánhelyettes elmondja; hogy a Bizottsági ülésen az az álláspont alakult ki, hogy helyes voln ha az egyetem a területéhez tartozó megyékben felmérést végezne a mi­nősített és nem minősített orvosok tekintetében, mivel az egyetemen aj sj orvosok szociális összetétele még nem a legjobb, igy főleg ebből a sz< pontból kellene megvizsgálni a területet és a jövőben szorosabb kapcs< íj latot teremteni az egyetem és a kórházak között s ezt a munkát tervszi >l rüvé kell tenni. Az irányelvek ismertetése után rátért a Kar az Orvosképzési Bizottság havasiarainak tárgyalására a leküldött anyagban megjelölt fejezetek, m’étvé pontok' allfcjánT------------------ ----------- ----------- < í í. Előképzés. • ( ' ^ i- I Hattyassy professzor javaslata: Szakosított középiskola. Petri tanár megítélése szerint a jó középiskólának nem szükséges kü- 1ön-külön figyelembe vennie az egyes pályák különleges szükségleteit, *

Next

/
Thumbnails
Contents