Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1959-1960, Szeged

1960. június 21., V. rendes ülés

felelő elhelyezést nyerhetne az Idegennyelvi Lektorátus és a tervezett orvosegyetemi ideológiai tanszék. Itt hivja fel a figyelmet arra, hogy a szülészeti klinika előtti terepen a kollégium épitésére a hely kijelölése nem a legszeren­csésebb dolog, mert a távlati épitkezési terveinkkel nincs össz­hangban . Deák g. igazgató megjegyzi, hogy ezen változtatni már nem lehet. Kedvessy tanár megkérdi, milyen intézkedések történtek az Eötvös utcai épületben lévő intézetek elhelyezésére és mikorra várható az épület rendelkezésünkre bocsátása. Deák g.igazgató előadja, hogy a szerződés készen van, a befejezé­si határidő: 1961. szeptember. A bentlévő intézmények elhelyezésé­ről tárgyaltak már, de konkrét határozat nem született. „ ' i Gellért dékán megkérdi, mi az akadálya annak, hogy a felújítások mellett, mint beruházási kérdést felvessék az anatómiai épület tantermének problémáját a minisztérium felé. Véleménye szerint ennek sem elvi, sem egyéb akadálya nincs. Ha ebben a kérdésben minden illetékes tényező támogatást nyújtana, talán tudnának e­­redményt elérni. Ehhez kéri a segítséget. s Petri rektor javasolja, hogy amikor a szemészeti klinika átadá­sánál talán az Eü.Miniszter is jelen lesz, kellene demonstrálni, hogy mi a helyzet. Ez alkalommal biztosan a tervhivatal, beruhá­zási bank és számos olyan szerv lesz jelen, akik a kérdés megol­dásában illetékesek. Dékán az építkezésekkel kapcsolatos vitát lezárva megköszöni Deák a igazgató tájékoztató jelentését. \ ! ^•/ Tanévvégi jutalmazások. Dékán kérésére dr.Julesz Miklós egyetemi tanár, a Bizottság elnö­ke az alábbiakban ismerteti a tanszemélyzet jutalmazására vonat­kozó jegyzőkönyvet: "Jegyzőkönyv felvétetett I960, junius hó 17-én 9 órakor az^okta­tó személyzet premizálása tárgyában javaslattételre kiküldött^bi­zottság ülésén. Jelen vannak: dr.Julesz Miklós egyet.tanár, mint elnök, dr.Fazekas I.Gyula és dr.Novák István egyetemi tanárok, dr.Szegvári Menyhért egyet.tanársegéd a Pártbizottság és a Személy-' zeti Osztály részéről, dr.Nagy István egyet.docens és^dr.Rajz Györ£ egyetemi tanársegéd a Szakszervezeti Bizottság részéről, mint a bizottság tagjai. A bizottság megállapitja, hogy az oktató személyzet között ez al­kalommal

Next

/
Thumbnails
Contents