Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1958-1959, Szeged

1958. november 11., II. rendes ülés

8 -Korpássy tanár véleménye szerint nem fog segiteni a helyzeten •továbbképző jellegű .ankétok rendezése, ellenben igen lényeges­nek tartaná a professzorok aktiVabb részvételét a szűküléseken. , A professzorok hozzászólásaikkal, épitő jellegű' kritikával igém sokat tudnának segiteni az érdeklődés felkeltésében, Jűlesz tanár megjegyzi, biztos, hogy a szellemben keresendő a hzi ba; Budapesten ugyanez a probléma. Részben elfoglaltak a profess szórók, ez nem vitás. Olyan előadásokat kellene egy-egy szakülés keretében párosítani, hogy minden szakma megtalálja a maga témá­ját. Korpássy tanár véleménye szerint az asszisztenciától meg kell ki varrni, hogy résztvegyen a szaküléseken és az ottani szereplést v gyék tekintetbe a tanársegédi előléptetéseknél. Kuszák tanár csatlakozik Korpássy professzor véleményéhez. A mag részéről is hangsúlyozza, hogy a tanársegédi kinevezéseknél tudó mányos munkásságon kivül a szakcsoportban való szereplés is véte sék figyelembe és ne olyan könnyen, szinte automatikus an ? néha sb protekció, vagy egyéb szempontok alapján tegyék meg előleptetésii javaslataikat. Marton elvtárs a Szakcsoporttal kapcsolatban elhangzott vélemény^ kel egyetért. Kern hagyhatja megjegyzés nélkül azonban a tanárseg^ előléptetéssel kapcsolatban elhangzott azon kijelentést, hogy "pq tekcióval” kapják egyesek a tanársegédi állást. Ha igy történnék igen nagy hiba lenne. Ezt a megjegyzést a pártszervezet részéről! visszautasát ja. Mindenki jól tudja, hogy a két évi gyakornoki' idi eltelte után a professzornak kell nyilatkoznia, hogy meg kivánja£ hosszabbítani az'illető kinevezését, vagy sem. Ha a professzor a/ meghosszabbításhoz hozzájárul, akkor á tanársegédi kinevezés valJ ban automatikusan történik a személyzeti os_ztály részéről. Kuszák tanár - minthogy a protekció kijelentés tőle származik - megjegyzi, hogy igen sajnálatos félreértésnek tartja, ha ezt a Ica jelentését a legtávolabbi vonatkozásban is a párttal hozzák össz*£ függésbe, annál is inkább, mert saját tapasztalata alapján mondh.i ja, hogy a személyügyi anketok vezetői és a párt képviselői az asszisztensek kinevezésénél, előléptetéseinél az igazgató tanár kívánságát a lehetőségekhez képest mindig messzemenően támogatták Az intézetek vezetői - magát sem kivételezve — abba a hibába es- ■ nek néha, ho^'y az előléptetésekre Való javaslataik megtételénél az egyetemi es tudományos szempontokon kivül, az eltöltött időt, ( az érkezés sorrendjét, családi körülményeket stb.tekintetbe veszi: Általában többet kell foglalkozni az asszitencia nevelésének kér-' , désével is,többek között a szakcsoporti ülések azok, ahol ez tör-', ténhet. ? Csatlakozik Julesz tanár véleményéhez, hogy milyen fontos az itt*; uralkodó' jó szellem megteremtése. Dékán a maga részéről kéri a kari tagokat, hogy fokozottabban tá—j nógassák a Szakcsoport elnökét munkájában és valamennyien igyekezz 7enek egy jobb szellem kialakítására személyes aktiv részvételiek és az asszisztencia érdeklődésének felkeltésével. Végül a Kar tagjai megállapodnak abban, hogy a szakcsoporti ülésese továbbra is hetenként tartassanak..:

Next

/
Thumbnails
Contents