Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1957-1958, Szeged

1957. november 5., II. rendkívüli ülés

f A Tanács a változtatáshoz hozzájárul. Elnök javaslatára a Tanács úgy határoz, hogy a legközelebbi pre­mizálás alkalmával elsősorban dr.Berkessy . László docenst fogja jutalmazhi, mivel ne­vezett jutalmazására most nerrí kerülhetett sor. < A dolgozók jutalmazására kiküldött Bizottság javaslatát Dirner dékánhelyettes ismerteti. /I. 2*sz. melléklet/ Kukán tanár azzal kapcsolatban, hogy a gazdasági igazgatóság saját dolgozói részére a béralapot már eleve leszakította, megjegyzi, hogy en­nek elfogadását meg kell fontolni, ugyanis minden tanszéken van olyan dolgozó, aki a G.H. státusába/, tartozik ugyan, de azt, hogy munkáját ho­­'gyan végzi, csak a tanszék vezetője tudja elbírálni. Javasolja, hogy ha a Tanács el is fogadja á béralap leválasztását, mondja ki, hogy a tan­székeknél dolgozó G.H. státusban lévő személyek tekintetében az illeté­kes tanszék vezetője tehessen jutalmazási javaslatot» Az az elgondolás, hogy minden tanszék a‘* jutalma zás okát illetően saját béralapja felett rendelkezzék, szintén megfontolandó, ugyanis vannak olyan kislétszámu tanszékek, hogy - ha ezt a gyakorlatot megvalósítjuk - soha nem tudnak megfelelő prémiumot biztosítani dolgozóik részére. Fazekas tanár csatlakozik az előbbi megjegyzéshez azzal, hogy a kislétszámu tanszékeknél azt is számításba kell venni, hogy éppen azért, mivel kevés munkaerővel rendelkeznek, fokozottabb munkát végeznek és túl i vannak terhelve, tehát nem lenne igazságos ezeket még azzal is sújtani, hogy alacsonyabb prémiumot kapjanak, mint azok a tanszékek, ahol megfe­lelő a személyzeti létszám. Dékán megjegyzi, hogy tudomása szerint ezt a problémát a pécsi és debreceni egyetemen felfelé kiegészítéssel megoldották. Kőszegi tanár véleménye szerint a béralapszerinti elosztás^helyes lenne és a pécsi és debreceni egyetem megoldása szerint nálunk is meg lehetne oldani az arányosítást a kis tanszékek szempontjából. Pórszász mb. h.tanszékvezető az össz-intézethez viszonyítva rend­kívül magasnak találja a gazdasági hivatal által levett összeget és vé­leménye szerint ezt a Bizottságnak alaposabban meg kellett volna nézni. U^y véli, hogy az élettani intszpt aránytalanul kis összegű jutalomban részesült• Marton dr. elsősorban a gazdasági igazgatóságnak a legutóbbi idő­ben végzett rendkívül nagy munkájára mutat rá, ami talán indokolttá teszi , az esetlegesen magasabb összegű jutalmazásukat. Tudomása szerint a G.H.- ■ nák 302 dolgozója van, közöttük magas béralappal rendelkező számos dolgo­zóval, tehát a béralapjuk magas. Pórszász adjunktusnak a jutalmazásokkal kapcsolatban egy nem szorosan ide tartozó dologra hivja fel a figyelmét. Éppen a legutóbbi szakszer­vezeti taggyűlésen vetődött fel, hogy az élettani-, intézetben túl sok a "feltételes" munkaerő, túl magas és sokszor az intézetben kereten belül is megoldható igénnyel lépnek fel a G.E.-val szemben, pl. csakúgy ese­tet emlit: konnektor elszigetelését a G.H. szakmunkásoktól kérik, amikor van az intézetnek elektrotechnikusa. Ilyen körülmények között az a véle­ménye, hogy nem különösen indokolt ilyen intézetben a premizálás. sebt) munkát végzett a tanév beindításával kapcsolatban»

Next

/
Thumbnails
Contents