Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1957-1958, Szeged

1958. április 15., I. rendes ülés

- 2 -Tisztelt Kar! Mai első rendes kari ülésünkkel Egyetemünk történetének uj fejezete kezdődik. Az állami vezetők kinevezésével most már a gya­korlatban is megvalósult Egyetemünknek két fakultásu egyetemmé történő átalakulása. Amikor ezt - úgy hiszem, mindannyian - a legnagyobb öröm­mel üdvözöljük, úgy gondolom, abban a tekintetben is teljesen egységes a Kar tagjainak a véleménye, hogy Pártunk és Kormányunk a legszerencsé­sebben oldotta meg a Karok vezetőinek és helyetteseinek személyi kivá­lasztását. Eddig hozzá voltunk ahhoz szokva, hogy az egyetemi vezetők kinevezése, vagy pedig tisztségének lejárta alkalmával, mindig, mint a Kar seniora, a mi kedves Rávnay Tamás professzor társunk üdvözölte, illetőleg bú­csúztatta őket. Az ő, Karunk dékánjává történt kinevezése, illetve a rektori teendők ellátásával történt megbizása alkalmával reám hárul ez a feladat. Kedves Barátom! Karunk minden egyes tagja a legnagyobb megnyugvással és egyöntetű örömmel vette tudomásul dékánná történt kinevezésedet. Mindannyian jól ismerjük a Te rátermettségedet és az Egyetem különböző ügyeiben kifejtett, hosszú évekre visszanyúló eredményes munkásságodat, nagy tapasztalataidat. Meg vagyunk győződve róla, hogy Karunk és Egye­temünk vezetését az illetékesek személyedben a legalkalmasabbra biztat. Ezért mindannyiunk teljes bizalmáról biztosíthatlak. Közvetlen munka­társaid és helyetteseid /Kovács István rektorhelyettes és Tóth Károly dékánhelyettes/ személyének kiválasztását is Karunk tagjai egyhangú helyesléssel fogadták. Nehéz munkátokhoz mind a Kar összes tagjai? mind a magam nevében sok szerencsét és mindenekfelett erőt és jó egészséget kivánok. Rávnay dékán hálásan köszöni Gellért tanár elismerő szavait, amelyek személyét érdemein felül illették. A maga részéről annyit kiván elmon­dani ? hogy a megbízást megkapta és a teendőkkel járó feladatokat köte­­lessegszerüen vallalja. Működésével igyekezni fog Kormányzatunknak és Pártunknak irányvonalát követni és ezt elsősorban a Karra támaszkodva kivan ja elérni. A maga és munkatársai nevében ismételten köszöni az üdvözlésCés munkájukhoz a Kar tagjainak támogatását kéri. A Kar tagjai melegen ünnepük Rávnay dékánt. 605.0.E.sz. 191/1958.Eü.M. Az Bü.Miniszter egyetemünk javaslatát figyelembe véve a Szegedi Szak­orvosi Vizsgáztató Bizottságba dr.Kukán Ferenc egyetemi tanár ideig­lenes elnöki, dr.Korpássy Béla egyet.tanár ideiglenes állandó tagsági és dr.Benkő Sándor docens ideiglenes belgyógyász vizsgáztatói megbízá­sát jóváhagyólag tudomásulvette. Tudomásul szolgál. it08.0,E.sz. 20.497/1958.11.1.Eü.M.sz. Az Eü.Minisztérium hozzájárult ahhoz, hogy a II.sz.Belgyógyászati kli­nikán rendelkezésre álló docensi állásra a pályázatot meghirdethessük. A leirattal kapcsolatban Jancsó tanár javasolja, hogy a II.Belklinikához hasonlóan az Élettani tanszéken rendelkezésre álló docensi állásra is kérje a Kar a pályázat kiírásának engedélyezését. A Kar a javaslatot elfogadja.

Next

/
Thumbnails
Contents