Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1956-1957, Szeged
1956. október 18., I. rendes ülés
Az előfizetési számlák azt bizonyították, hogy részben lapdrágulás, részben pedig a forint és egyes külföldi pénznemek közti viszony változása folytán közel 20*000#- frt-al magasabb öszszeget kellett kifizetni, mint amennyit a költségvetés ^ biztosított. A kifizetéseket a tartalékalap felhasználása révén lehetett csak biztosítani# A jövő évben ez a szükségállapot remélhetőleg nem fog megismétlődni, mert egyrészt az igények lényegesen nem emelkedtek, másrészt a jövő évre tervezett hazai és külföldi előfizetési dijak általunk megadott összegét vették a költségvetési tételek megállapításakor alapul. Az EíDT-ben nyert értesülés szerintajövő évre bejelentett lapelőfizetési igények az eü#tárca egészére vonatkoztatva magasabbak, mint amennyi a tervek szerint a minisztériumnak rendelkezésére állna. A szükséges intézkedéseket azonban megtették, az EfT-nek módjában volt minden határidőre beérkezett rendelést engedélyezni# Kívánatos azonban, hogy pótrendelésekkel egyelőre ne nehezítsük a minisztérium devizahelyzetét. Ami a könyvbeszerzést illeti, minden hazai kiadványt megvásárolhattunk, amire intézeteinknek és klinikáinknak, valamint a könyvtárnak szüksége volt. Egy két kivétel azonban előfordult. Pl.^a KOVACH-féle methodikából a később jelentkezett igényeket, a mü elfogyván, nem tudtuk kielégíteni. A külföldi könyvrendeléseket az Eli mind engedélyezte. Emlitett szűkös devizahelyzete miatt azonban, első alkalommal a megrendelt müveknek mintegy fe ét visszatartotta és csak a nyár derekán továbbította a KULllIPA V-nak. E fékezett rende_ések közül a mai napon még 100 különféle mü érkezésére kell számi tani. Bizonyos azonban, hogy ezek többsége ebben az évben már nem fog megérkezni, így a következő költségvetést fogja terhelni. Azért, hogy elmaradó rendelések a jövőben az uj költségvetést ne terheljék, valamint, hogy a beszerzés tervszerű lehessen, a jövőben 1/4 évenként kell a könyvrendeléseket eszközölni. Az első negyedévre szóló rendeléseknek e hó pO-ig kell az Ei'i-hez engedélyezés céljából megérkeznie. A jövő év utolsó negyedére szóló rendelések határideje 1957«május hó. Az a tapasztalat u.i., hogy a májusban kelt rendeléseket az év végéig teljesiteni lehet, továbbá, ha valamely intézmény időközben pénzét hazai vásárlásokkal elkölti, fedezet nélküli rendelésekbe már nem bocsátkozik. Eddig a bizonytalan importálás láttán, intézményeink gond nélkül költötték pénzüket hazai forrásokból származó könyvekre. Persze ilyen helyzetben egy váratlanul érkező külföldi könyvszállitmány a gazdasági rendet teljesen felboríthatja. Az intézetek és klinikák általában minden pénzüket elköltötték és a rendelt külföldi könyvek zömének birtokába jutottak. Kisebb összegekkel csak a Bioi., Bonctan, Bőr*, Fog•,• Fül-Orr., Gyermek., Gyógyszerészet., Gyszer.Vegyt., Idegklin*, Szemklin., rendelkezik. A Szül.klinika pedig a rendelkezésére álló összeg túlnyomó részét nem költötte még el, minthogy egy több kötetes kézikönyv érkezésére vár. tekintve, hogy általában javult az intézetek és klinikák könyvellátása és a múlt években a szükséges hasai segédkönyveket minden intézet részére beszereztük, kérem, hogy a megnevezett intézetek is csökkentsék a minimálisra kézivásárlásaikat, hogy a még várható külföldi könyveket ezévben átvehessük. A túllépés megakadályozására igy is intézkednem kellett arra, hogy a negyedév során érkezett müveket a szállitó tartsa vissza és csak azokat szállítsa melyre ezévben még van fedezet. Ez alkalomból közlöm, hogy a folyóiratszámlákat az igazgatói tartalékalap felhasználása mellett úgy tudtuk csak kifizetni, hogy