Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1954-1955, Szeged
1955. január 11., IV. rendes ülés
bizonyos, hogy csak megfelelő orvosi gárdával lehet biztosítani a kórházi gyakorlatok eredményességét. Tudomása szerint a pécsi egyetemen a kórházi főorvosok helyett klinikai tanársegédek kapcsolódnak be a kórházak munkájába a gyakorlat idejére, De ettől eltekintve, sok olyan vidéki kórház van, igy pl. Szentes, Hódmezővásárhely, amelyekre nyugodtan rá lehet bizni a gyakorlatok lebonyolítását, a kiadott tematika alapján. Azt is meg fogja a minisztérium vizsgálni, hogy milyen részt tudnak vállalni a klinikák ebből a munkából. A minisztérium véleménye szerint a III*évfolyamon lényegesen könnyítés történt, araikor a gyógyszertant a IV.évre áttették. Árra nincs lehetőség, hogy a klinikumokat a IV.évben kezdjék. A nagy hiányzások megszüntetésére meg van a lehetőség a hallgatóság fegyelmezésével. Dékán megjegyzi, hogy a tanszékektől bekért adatok alapján ezen a hé'ten készül el a hiányzások statisztikája, amelyből kitűnik, hogy kik azok_a hallgatók, akikkel szemben erélyes eszközökhöz kell nyúlni. Ebben az évben feltétlenül történnek fegyelmező lépések a hallgatóság felé a hiányzások megszüntetése érdekében. Szádeczky adm.vezető rámutat arra, hogy a hiányzások ellenőrzésének jelenlegi formája nem vált be és véleménye szerint azt vissza kellene adni a tanulmányi osztálynak, ahol a kád eres foglalkozna ezzel a kérdéssel; ez is egyik formája lenne annak, hogy még jobban megismerje a hallgatókat. Gellért tanár véleménye szerint a mulasztások igazolására záros határidőt kellene kiszabni. Amennyiben a tan.osztály végezné a jövőben az igazolásokat; feltétlenül értesítse a tanszékeket arról, hogy kik azok a hallgatók, akik igazolták távolmaradásukat, ill. kik nem igazolták, amennyiben pedig a tanszékek igazolnak továbbra is, akkor a tanszékek értesítsék a tanulmányi osztályt, Czoniczer tanár javasolja, hogy a hiányzások igazolására egy he- Tzi határidő állapíttassák meg. A Tanács a javaslatot elfogadja, A nyári kórházi gyakorlattal kapcsolatos vita anyagáról a Minisztérium a jegyzőkönyvből tájékozódhat. 3G5/1954-55.0.E.sz. 841/66-1954.3Ü.M, az. A Minisztérium a gyógyszertári gyakorlatot folytató gyógyszerészjelöltek államvizsga időszakát 1955* január 19-től február 19-ig állapította meg. Az államvizsgák elnökéül a minisztérium Szomolányi Gyula főgyógyszerészt jelölte ki. Tudomásul szolgál. 851/24-1994*O.E.sz. 294/Min/4~192/1954. Eü.M.II. A Minisztérium a klinikai élelmezés megjavításával kapcsolatos fe terjesztésünk alapján megkereste a Belkereskedelmi Minisztériumot a klinikai konyhák minőségi élelmezési anyagokkal történő ellátása érdekében, x Belkereskedelmi Minisztérium a Mezőker felé ol^an utasítást adott ki, mely szerint az Műintézményeket az adőttságo