Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1954-1955, Szeged
1954. november 30., III. rendes ülés
Dávid tanár szerint annyira szükiben vagyunk tanteremnek, hogy okvetlenül szükséges a gumiterem átalakítása.- 8 -Medgyesi g.igazgató előadja, hogy tulajdonképen azért inditotta meg ezt az ügyet, hogy a tanács előtt kerüljön szőnyegre. Két szempontot kell figyelembe venni; az egyik az, hogy nincs tantermünk ^ a másik, hogy az orvostudományi egyetemen is folyik kötelező testnevelés és a mi hallgatóink részére is biztosítani kell tornaterem használatát. Ha a gumitermet tanteremmé átalakítják, meg kell oldani azt, hogy a mi hallgatóink testnevelési óráit hol tartsák. Batizfalvy tanár véleménye szerint a TTK-n a racionalizálás követkéztében feltétlenül kell, hogy tanterem teherment esités is legyen. Kölcsönös segiteni-akarással talán meg lehetne oldani a kérdést. Helyes lenne, ha a $TK is kijelölne egy Bizottságot, amely ebben a kérdésben az Orvostudományi Egyetem bizottságával tárgyalna. Kőszegi tanár, mint közvetlenül érdekelt, előadja, hogy az intézetének mindössze 50 személyt befogadóképességű tanterme van, viszont a második félévben 170 emberrel kell számolnia. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem sok megértést kaphatunk a Tudományegyetemtől. Korpássy tanár véleménye szerint kár volna a tárgyalási lehetőséget mar eleve elutasítani, annál is inkább, mivel olyan konkrétumokat lehet felhozni*, mint pl, az eddigi 100 vegyész hal Igatói létszám helyett a jelenlegi 20-as létszám, stb. Az elhangzott eszmecsere eredményeképen a Tanács úgy határoz, hogy Bizottságot küld ki a kérdés . megtárgyalására. A Bizottságba dr.Batizfalvy János, dr.Korpássy Béla és dr.Kőszegi Dénes egyetemi tanárokat delegálja. 522/10-1954,0.E,,sz. MTA V-46320/1954. A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai és Orvosi 'Tudományok Osztálya tudományos eredményeik jutáimázásaképen az alábbi tanszemélyzeti tagokat részesítette prémiumban: Martonosi Antal ifj.Hetényi Géza Mosonyi Márta Dirner Zoltán Gábor Miklós Thuránszky Károly Kovács Béla Szabadi László Faredin Imre Novaszel Ferenc Halmágyi Dénes Felkai Béla Ivánéi János Zsótér Tamás Szűcs ZBUzsa Bikich György Borbola József Faredin Imre élettan »» gyógyszertan I.belgyógy. rt ti Il.belgyógy. I.belgyógy. »» tt ti 1.500. —Ft. 1.500. —M 1.000.—" 1.000.—" 1.000.—" 1.000.—" 2.000.—" 800.—" 2.000.—" 2.000.—" 1.000.—" 800.—" 800.—" 800.—" 800.—" 1.000.—" 1.000.—" 1.000.—"