Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1954-1955, Szeged

1954. október 1., I. rendes ülés

2 Szeptember 9-i kelettel szeptember 15-án módosító rendelet éA zett a minisztériumtól, amely szerint a munka terveket minden x létezés vagy bontás nélkül kell megküldeni és csupán fő iránti elvekre szorítkozzék* Viszont a minisztérium szivesen venné, ha egy-egy tanszék sa,i területén túlmenően közölné azokat a fontosabb tárgyköröket, , ill. iráiy elveket- melyeket a terv összeállítása során érvény siteni szeretne. %nek közlésére a minisztérium október 20-i . táridőt állapított meg* Egyidejűleg a Magyar Tudományos Akadémiától is érkezett leirr. az 1955*évre szóló tudományos tervezési munkákkal kapcsolatba« E szerint az Akadémia 1955-re nem kér tervjavaslatokat az égj; intézetektől, hanem a főbizottságok javaslatai alapján az őszi tervének gerincet azokból a jelenleg befejezetlen témákból al. kitjak kij amelyeknek lezárása eredményeket igér. Ezeken kivü' a bizottságok által felvetett és kutatásra váró' fontos témákat tervezteti az Osztály. Ez részben megvalósítja azt az elvet, hogy a jövőben fokozottabb figyelembe részesítsék a kutatási . megbizás módszerét. Megjegyzi még a leirat, hogy a tervperió-« dús alatt felmerülő esetleges témajavaslatokkal bármelyik in-j tézet .az Osztályhoz fordulhat* A Tanács kéri dékánt, hogy a mii niszteri leiratban szereplő ké-< rést köriratban közölje a tán- * székekkel* Múlt tanévi X.rendes ülésünk határozata értelmében Dékán fel—J terjesztést intézett a Minisztériumhoz a leckekönyvek régi formájának visszaállítása érdekében. A minisztérium julius 21-én kelt leiratával javaslatunkat nem fogadta el, azonban ezF az álláspont az uj vizsgaszabályzat-tervezet értelmében azóta már változott. 58/6-1954». O.E.sz* 8VSz/15-1954».II.l.Eü.M.sz. A deszki Csont Tbc.Gyógyintézet egyetemi átvételével kapeso- - latban tett felterjesztésünkre a minisztérium közölte,hogy a j gyógyintézet átvételét nem.tartja időszerűnek. Az átvétel anyagi feltételeit jelenlegi fontosabb feladatok mellett biz-a tositani nem tudják, az intézet beteganyagának szervezett bekapcsolása az oktatásba nem indokolt. 840/4-3-1954».O.E.sz* 846/Sz/10-1954».II.l.Eü.M.sz. Az egyetemi tanárok üdültetésével kapcsolatos legutóbbi /195*1? junius/ felterjesztésünkre a minisztérium augusztus 18-án közölte, hogy jelenleg nem áll módjában az egyetemi tanárok üdültetése céljából külön üdülőt biztositahi. 84-2/57-1954». O.E. sz. 84»1/Sz/17-1954». II .1 ♦ Eü.M.sz * Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents