Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1953-1954, Szeged

1954. június 29., X. rendes ülés

Karon szerezték oklevelsüket, s ezt nem akarják az illetékesek el­fogadni, mert nem az Egészségügyi Minisztérium, állította ki. BcTka 3ZB titkár válaszában kifejti, hogy az ^ü.Minisztérium eze­ket a tanfolyamokat nem ismeri el teljes értékűé Írnek. A Szakszer­vezet:! Bizottság foglalkozik ezzel ,a kérdéssel, elkérték a tanfo­lyam^ tematikáját és felterjesztették, kérve annak elfogadását és az, ilymódon vizsgázott láb,asszisztensek nyilvántartás bevételét • Issekutz tanár kéri, hogy a dékán tegyen ebben az ügyben lépése­het, mert esek a dolgozók nem azért tanultak és jártak szorgalma­san erre a tanfolyamra, hogy a végén semmi eredménye a továbbju­tást illetően ne legyen és ez bizonyos fokú elkeseredést is vált ki. Sőt még attól is tartanak, hogy elveszítik állásukat.-Dékán megjegyzi, bogy a kérdéssel a szakszervezet foglalkozik. A maga részéről érdeklődött a Minisztóriumban, ahol azt mondták,hogy ezek a dolgozók nyugodtan működhetnek továbbra is. 1‘otka elvtárs szerint az- intézet igazgatójának javaslata alapján Tehetne kérni a fentemlitett tanfolyamot végzett dolgozók riyil­­vántartásbavételét a minisztériumtól. Petri tanár összefoglalásként megjegyzi, hogy tulajdonképen az elhangzott vita alapján három fontos konklúziót lehet levonni: 1./ a gazdasági igazgatóságot a jelenlegi helyzetért nem terheli felelősség, 2./ a régebben elkövetett hibákat nem lehet máról-hol­napra jóvátenni, úgyszintén 3*/ valamennyi panaszt sem lehet orvo­solni. > - E ' ' • Dékán köszönetét mond Petri professzornak és a Bizottságnak ala- -pos és lelkiismeretes munkájáért és a jövőre nézve azt kéri, hogy esetenként legyen az egyetem üzemi négyszögének segítségére, ■ Húszáli tanár felveti a klinikai portások ügyét. Az a helyzet, hogy á portásoknál olyan alacsony összegben van megállapítva az illetmény plafonja, hogy egy ma bekerült beteghordónak, takarí­tónak magasabb az illetménye, mint egy 32 éve szolgálatot tel­jesítő kapusnak. Ezen feltétlenül segiteni kell.Javasolja^hogy a dékán tegyen felterjesztést illetékes fórumokhoz a portások fizetési plafonjának felemelése érdekében. A f'anács a javaslatot magáévá teszi. 3*/ 193V33»tanévi Dékán megválasztása, Tkán bejelenti, hogy az 193^/35*tanévi dékán személyére vonatko­zó javaslat megtételére - a múlt évi gyakorlat alapján - Bizott­ságot küldött ki. A Bizottság tagjai: dr.Ivánovics György, dr.Krám! András, dr.Korpássy Béla és dr.Czoniczer Gábor egyetemi tanárok. _ Felkéri Ivánovics professzort a Bizottság javaslatának ismerte­tésére. é \ ' Ivánovics tanár jelenti, hogy a Bizottság a dékánválasztás Kérdé­sével behatóan foglalkozott és főleg azokat a szempontokat veute figyelembe, amelyek az egyetem fejlődése tekintetében fontosak.

Next

/
Thumbnails
Contents