Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1953-1954, Szeged
1953. szeptember 29., I. rendes ülés
—- 25 -munkakörbe való beállítása. Medgyesi g.h.igazgató bejelenti, bogy itt tulajdonképen létszámkérdésről van szó. Amennyiben a műszaki létszámot sikerűi emelni, úgy lehetne foglalkozni az előterjesztéssel. Jáki tanár kéri, hogy a i'anács járuljon hozzá az előterjesztéshez," annál is inkább, mert pénzben és időben igen nagy meg takarítást jelentene annak keresztülvitele. Hetényi tanár véleménye szerint a kérdés valóban csak a Medgyesi igazgató által felvetett lehetőség után oldható meg. Ivánovics tanár az előterjesztést helyes kezdeményezésnek tartja, mivel műszaki vonalon Szegeden lehetetlen állapot uralkodik. Arra kell törekednünk, hogy saját kereten belül kőitségvetésileg biztosítsunk megfelelő szakembereket. Budapesten könnyebb a helyzet, mert ott helyben megtalálhatók a megfelelő cégek. Az OnB felé ezt feltétlenül hangsúlyozni kell. Ismételten helyesli a kezdeményezést, annak keresztülvihetőségéhez nem tud hozzászólni, kizárólag mint elvi kérdést kivánta támogatni . Kanyó tanár felveti az intézeti házimühelyek kérdését is és rámutat , hogy mennyivel könnyebb azoknak az intézeteknek helyzete, akik házimühellyel rendelkeznek. A vitát lezárva Békán kijelenti, hogy a kezdeményezést a maga részéről is helyesnek tartja és mindent el fog követni annak érdekében, hogy a kérdés költségvetési leg is megoldható legyen. 4./ lotka elvtárs, szakszervezeti képviselő a védőruhákkal való ellátottság hiányosságait ismerteti a Tanács előtt különösen a konyhai dolgozók szempontjából, akik nemhogy naponta nem tudnak védőruhát váltani, de még hetente is nehezen. Kéri,hogy a "Tanács ezt a kérdést vesse fel az eü.kormányzat felé annak érdekében, hogy tétessék megfelelő intézkedés a hiányosságok sürgős pótlására. Medgyesi igazgató bejelenti, hogy a P.M.védőruha rendelete hamarosan meg fog jelenni és ennek költségvetési fedezeté,t is fogják egyidejűleg biztosítani. Gellért tanár fentiekkel kapcsolatban felhivja a figyelmet, hogy az anatómiai intézetben a hullák formalinnal való befecskendezését végző dolgozónak sem áll gázálarc rendelkezésére, noha azt már többször sürgette. Kanyó tanár a munkavédelmi felelősök munkájának fontosságára hívja fel a figyelmet, akiknek feladata ezekre a hiányosságokra az illetékesek figyelmét felhivni és mindent elkövetni, hogy a hiányosságok megszűnjenek. Tudomásul szolgál. Több tárgy nem lévén Elnök az ülést bezárja.