Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1953-1954, Szeged
1954. május 28., IX. rendes ülés
- 25 -2./ Korpássy tanár bejelenti, hogy a szülészeti klinikára eltávozott két tanársegéd kiválása az intézetből, váratlanul érte* Ormos dr* főorvosi kinevezését is hozzávéve bírom állás betöltéséről kellett most gondoskodnia* Igyekezett a most végző fiatal orvosok közül biztosítani az utánpótlást, illetékes szervekkel tárgyalt is ennek érdekében, azonban azt a választ kapta, hogy a most végző orvosok közül egyedül csak Kárpáti Ferenc kerülhet az intézetbe, más nem is jelentkezett kórboncnoknak. így állott elő az a helyzet, hogy más módon kellett az állásokat betölteni* Amikor az előbb ismertetett módon az ügy már le volt zárva, jelentkezett nála két most végző Vl.éves, névszerint Imre József és Komáromi István azzal a kéréssel, hogy a kórbonctani intézetbe szeretnének kerülni. Utóbbi néhány évvel ezelőtt dolgozott is az intézetben., rendkivül szorgalmas, komoly, tehetséges tagja az évfolyamnak, aki perfektül beszél oroszul és kórboncnok szeretne lenni* Felveti a kérdést, nem volna-e lehetőség arra, hogy Komáromi István az intézethez kerülhessen. Végeredményben pedig hiányolja az összhangot a tanszékek,, tan.osztály és szem,osztály között a most végző Vi.évesek elosztását, ill. a tanszékeknél megüresedő állások betöltését illetően. Szilárd elvtárs hozzászólásában kifejti, hogy valóban nehéz probléma előtt állt az intézet, amikor nagyobb létszámú állás ürült meg váratlanul és azokat záros határidőn belül be kellett tölteni. A jövőben feltétlenül elkerülendők lennének az ilyen évközi kiválások egyik, vagy másik tanszékről, A 'DTK részéről felvetődött, hogy a tanszéke ink részéről előfordulnak olyan hibák, hogy az orvostudományi egyetemhez kerülő vegyészek, biológusok kiválasztásával kapcsolatban az intézetek nem keresik meg az illetékes Kart, ami bizonyos nehézséget eredményez, A jövőben a tanszékvezetők ilyen esetben mindig tárgyalják le a kérdést az illetékes tan.osztállyal. Krámli tanár megjegyzi, hogy intézetében van egy biológus hallgató, akinek tanulmányi előmenetele ellen kifogás merült fel a tan,osztály részéről. A maga részéről annakidején átirt a 'fan.Osztálynak és annak véleménye alapján történt az illető hallgató felvétele a tud. körbe, ' ... tudomásul szolgál* ivünovics tanár ax klinika park ügyében tesz megjegyzést. Legutóbb ugyanis az történt, hogy legalább egy tucatnyi fát felujitás cimén valósággal lefejeztek s ezzel tönkre is tettek, mert azokból többé élő fa már nem lesz. Megállapítható, hogy azok, akik ezt a munkát végezték, kertészeti vonalon semmiféle jártassággal nem rendelkeznek. Jáki tanár csatlakozik Ivánovics tanár bejelentéséhez, kiegészítve a klinikai park. elhanyagoltságát azzal, hogy nem történt semmiféle intézkedés a motorkerékpározások megszüntetése és a* járdák rendbehozása érdekében. Medgyesi g.igazgató előadja, hogy az egyetemen vannak kertészeti szak- í emberek, akik felett a gondnok diszponál. Abbe az ügykörbe tartozik a klinika'park rendbetartása is. A fákat illetően voltak olyan vélemények egyes intézetektől, hogy túlságosan nagy árnyékot vetnek s ezért is szükséges volt a lemetszése, de egyébként sem voltak egészséges fák'és tulajdonképen ezzel a művelettel meg akarták azokat menteni. Szakértők véleménye volt az, hogy ilyenformán felújíthatják, az élettartamukat meghosszabbítják és azok ki fognak hajtani.