Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1953-1954, Szeged
1954. május 28., IX. rendes ülés
- 9 -vAnyához. "Nem lehet elhallgatni a vezetőkáderek vonalán kialakult helyzetet és annak várható következményeit. Bár a tanszékvezető egyetemi tanárok funkci-i összehasonlithatatlanul többőldaluak, mint a kórházi osztályvezető főorvosoké, mégis a professzorok mennyiségi és minőségi többletmunkája e két kategori fizetése közötti csekély különbségben alig jut kifejezésre. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy számos kórházi osztályos főorvosnál?: egyéb állása, sőt több állása is van, akkor egészen nyilvánvaló, hogy a tanszékvezető professzorok, főleg az elméleti intézetek vezetői, bérezés szempontjából kifejezetten hátrányos helyzetben vannak. Ugyanakkor azonban összehasonlithatatlanul több időt és energiát kell forditaniok a mindig többirányú intézeti munkák vezetésére, ellenőrzésére, megfelelő magas színvonalon történő lebonyolitására, adminisztratiora, stb.stb., mint a kórházi főorvosok, ami végeredményben kutató munkájuk és továbbképzésük kényszerű csökkenését kell, hogy eredményezze. Kétségtelen, hogy ezen helyzet eredménye az, hogy a debreceni kórbonctani tanszékre a számításba vehető prosektor főorvosok egyéni rábeszélése ellenére sincsen - legjobb tudomásunk szerint - megfelelő pályázó, sőt nem egy vidéki kórboncnok professzor a kórházi prosekturához való visszatérés gondolatával kénytelen foglalkozni.” Issekutz tanár Czoniczer tanár beadványához az alábbi megjegyzést iuzi; ”Az egészségügyi dolgozók fizetésrendezésével kapcsolatos intézkedések különösen súlyos bérfeszültséget idéztek elő egyrészről az elméleti intézeteknek kizárólag tudomány művelésével és oktatással foglalkozó orvoskáderei, másrészről a gyógyitó munkát végző orvosok között. A laboratóriumi pótdij bevezetésének célja az volt, hogy a frissen végzett orvosokat az elméleti intézetek felé terelje és ez az intézkedés abból a helyes felismerésből származott, ho^y az igazán jó, magas tudományos szinvonalu gyógyitó orvos képzéséhez hozzátartozik az, hogy egy-két évet a diploma megszerzéseután valamely elméleti intézetben dolgozzon és ott megfelelő kutatószellemre tegyen szert. Ugyanekkor a laboratóriumi pótdij volt hivatva kárpótolni az elméleti intézetek kádereit a gyógyitó munkával kisebb-nagyobb mértékben együttjáró magángyakorlatból szerzett jövedelméért is.Az uj fizetésrendezéssel kapcsolatban az elméleti intézeteknek különösen idősebb prvoskáderei /tanársegédtől felfelé/ kerültek hátrányos helyzetbe. Életszínvonaluk általában eddig is alacsonyabb volt, mint-a klinikák ugyanazon kulcsszámaiba kinevezett orvoskádereinek életszínvonala és ezt a helyzetet most még igen nagymértékben súlyosbbitotta az a körülmény, hogy az uj fizetésrendezés értelmében a magasabb fizetési osztályokban lévő klinikai orvosok gyógyítási pótdiját. Ez az elméleti intézetek orvosainál igen nagy elkedvetlenedéit okozott, mert azt látják, hogy az oktatással és a tudomány művelésével való foglalkozás további anyagi áldozatokat kíván részükről. Ennek a bérfeszültségnek kettős következménye lesz: Egyrészt az elméleti intézeteknél dolgozó orvosok arra fognak törekedni és több esetben már történtek is ilyen irányú lépések, hogy olyan intézményhez menjenek át, ahol nagyobb fizetést kaphatnak és esetleges mellékjövedelemre is számíthatnak, másrészt-azok is, akik elméleti intézetnél szándékoznak maradni, elkedvetlenednek, el fogják hanyagolni az utánképzés céljait szolgáié fiatal orvosokkal való foglalkozást, a kötelezően előirt.tantervi oktatáson kívül nem fognak törődni az intézetben dolgozó tudományos körök tagjainak, valamint az intézetbe*beosztott fiatal gyakornokoknak szakmai továbbfejlődésével, hanem legfőbb gondjuk az lesz, hogy időelőtt megirt disszertációkkal próbálják maguknak a kandidátusi címet és ezzel járó pótdijat megszerezni. Véleményünk szerint az orvosi és nem orvosi egyetem intézeteinél szolgálatot teljesítő felsőkáderek fizetésmegállapitása nem történ-
