Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged

1953. február 27., VI. rendes ülés

- 20 -hét utolsó napjaira esett, ott helyenként elég sok hiányzás volt. Lppen ezért helyesnek látnám, ha a következőkben a hét első nap­jára tevődnének az évfolyamok évbeinditásai. Ezt az érvet még az is alátámasztja, hogy a hét végi kezdés miatt egyes évfolyamoknál az elméleti órák hiányában az intézetek nem tudták a hallgatókat megfelelően foglalkoztatni a laboratóriumokban. Ez a tény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezeken a helyeken a hallgatók nem vették komolyan az első két nap óráinak látogatását. Az első félévben elért csekély számú óramulasztáshoz viszo­nyítva viszonylag a II.félév elején magasabb volt az igazolatlanul mulasztók száma. Ezt %-os összehasonlításban nem tudom bemutatni, mivel az csak a jövő hét végére értékelhető ki. Azonban Összeha­sonlítva az I.félév beindításával, úgy a beiratkozások, mint a hi­ányzások területén lényeges javulás mutatkozott, he meg kell emlí­teni,^ hogymég mindig elég nagy volt azoknak a hallgatóknak a szá­ma, akiket az első két hétben úgy kellett felszólítani, hogy irat­kozzanak be. Ezzel kapcsolatban feladata a tanulmányi Osztálynak, hogy a II. félév befejezése előtt megfelelően tudatosítsa a halIgátokkal,hogy mikor kezdődik a következő év és hogy milyen következményekkel jár­hat, ha valaki .elmulasztja a beiratkozási kötelezettségét. Az I.f lévben élig sok órakiesés volt abból kifolyólag,hogy az év beindítása után igen sok változtatások történtek az előre el­­■ készített órarenden. Természetesen ezek a változtatások szükség­szernek voltak. E'bből okulva jó előre hozzáfogtunk a II.félévi óra­rend összeállításához, minden tanszékvezetőt felkértünk, hogy órarend kívánságaikkal a megjelölt időben az értekezleteinkre kép­viselőiket küldjék el, ahol közös megegyezés alapján jő óraren­det tudunk készíteni. Ezek az értekezletek meg voltak és az előző tapasztalatokat felhasználva sikerült is túlnyomónészben összeegyez tetni az órákat. Kivételt csak a III.évesek órarendje képezett, amin menetközben változtattunk a Kórbonctani Intézet kérésére, mivel a gyakorlati órák felosztása nem volt megfelelő. K változta­tást sikerült úgy megcsinálni, hogy az oktatásban fennakadás nem volt. Arra kérem a Professzor Elvtársakat, hogy a jövőben lehető­leg első alkalomkor jelöljék meg úgy a kívánságokat, hogy azon már saját maguk se változtassanak, csak a következő félévben. Az órarend összeállításnál hiba volt részünkről, hogy bár az évfolya­mok javaslatait bekértük, de az évfolyamok képviselőit az órarend összeállító értekezletre nem minden esetben hívtuk meg. Igen nagy nehézségekbe ütköztek az egyes órák, gyakorlatok és szemiháriumoknak elhelyezései az Egyetemünkön meglévő tanterem, szeminárium-szoba és egyéb gyakorlati helyiségek hiányában. Az egyes szemináriumok tartására még a Diákotthonok tanulószobáit, folyosó résaket és laboratóriumokat is, valamint klinikai tanter­mek előkészítő helyiségeit is fel kellett használni.. A helyiségek beosztásával kapcsolatban minden tanszéknek egész heti beosztást küldtünk azért, hogy azokban az időkben más elfoglaltságot ne en­gedélyezzenek a tantermekbe^, illetve helyiségekben. Sajnos előfor­dult," hogy más intézeti értekezlet, vagy Szakszervezeti gyűléssel elfő lalták a termet és ugyanakkor ott Orosz óra, vagy marxista __ szeminárium, vagy egyéb óra lett volna. Ezeknek elkerülésére a jövő ben még sokkal több figyelmet kell fordítanunk. Komoly zavarokat okozott az első hetekben, hogy az Orosz Lek­torátus, de sokszor annak tudta nélkül az óraadó tanárai megváltoz­tatták az órák idejét és helyét a Tanulmányi osztály tudta nélkül, igy előfordult, hogy órák maradtak el. Ugyanez tapasztalható,volt, a Marxista szemináriumoknál is olyan formában, hogy egyes szeminá­rium vezetők, bár megkapták a szeminárium helyét és idejét pontosan a Tanulmányi Osztálytól, csoportjukat más helyre vitték, s amikor ott meglátták, hogy valamilyen óra van, akkor egyszerűen elmentek azzal, hogy nincs helyük. Előfordult olyan eset is, hogy a Tanul­mányi Osztály két csoportot osztott be^egy^helyre. Ezeket a viszas­­ságokat tulnyomórészben már sikerült kijavítanunk.

Next

/
Thumbnails
Contents