Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged
1953. január 27., V. rendes ülés
- 32 -sitő munka, a szociálista diák és a majdani szociálista orvos kiformálása a ma pedagógusának egyik legfontosabb és legnemesebb hivat a-öQ.# Elnök kéri a Tanács tagjait, szóljanak hozzá az előadványhoz. i. Petri tanár téLeménye szerint a javaslatok megvalósitása kivánatos lenne, éppen ezért kérné, hogy az előadvány egy-egy példányát minden tanszék kapja kézhez, Ivánovics tanár megjegyzi, hogy a memorandum tulajdonképen csak gönci o latokat vet fel, ill.javaslatokat. Véleménye szerint ezek sokszorofeitásának nem volna sok értelme, inkább azoknak a határozatoknak szétküldésére lesz szükség, amelyek a memorandum kapcsán megszületnek s amelyek az eddigiektől eltérő, uj módszert vezetnének be, Kanyó tanár az intézetek közötti tapasztalatcsere tanulságaira mutat rá* Előadja, hogy a közegészségtani intézet az élettani intézettel már szervezett egy alkalommal tapasztalatcserét, amikor náluk tartották egyik referáló ülésüket. Kukán tanár véleménye szerint a memorandummal kapcsolatban igen ne- Eéz valami újat mondani. Elvi szempontra kiváp rámutatni a munkásparaszt származású hallgatók oktatási munkájában, az előző napirendi* pontban elhangzott beszámolókból megallapitható, hogy nem volt lényeges különbség a tanulmányi eredményei között. Ez igen örvendetes körülmény, de többet kell ennél elérni. Arra kell gondolni, hogy a munkásóparaszt származású hallgatókból kell kinevelni az intézeti és klinikai utánpótlást. A nevelő munkának tehát arra is tekintettel kell lenni, hogy ne csak a rosszul szereplő hallgatóiiái; foglalkozzanak különösebb gonddal, hanam figyeljenek fel a tehetségesekre, foglalkozzanak velük és mutassanak rá egy-egy szakma perspektívájára. Nagy Lajos tanársegéd, a Marxizmus-Leninizmus tanszék képviselője a hallgatók politikai felkészültségének kérdését kivánja megvilágítani a félévi beszámolók eredményeinek alapján. A beszámolók ideológiából közelebb álltak a vizsgához, mmt a beszámolóhoz, mivel az egész félév folyamán leadott anyag valamennyi részét megkövetelték a beszámolón. Az elmúlt tanévhez képest az orvostudományi egyetemen a hallgatók politikai öntudata és felkészültsége szempontjából javulás észlelhető. Ezt konkréten a vizsgaeredmények mutatják. Ennek ellenére szegedi viszonylatban az orvostudományi egyetem a Pedagógiai Főiskolával egy szinten a leggyengébb az ideológiai beszámolók eredményeit tekintve. A következő félév súlyponti feladata kell, hogy legyen az eredmények megjavítása. Ennek érdekében közvetlen kapcsolatot fognak keresni a szakmai tanszékekkel. Végül megemlíti, hogy a Szovjetunió XIX.Pártkongresszusa anyagának második részét most fogják tárgyalni és kéri a tanszékvezetőket, hogy az első félévhez hasonlóan a második félévben is legyenek a tanszék segítségére az ellenőrző munkában. Elnök válaszában kifejti, hogy az egyetem minden segítséget meg íog állni a7. ideológiai tanszéknek. Egyben felhívja a tan.osztályt, hógy a kongresszusi anyag tárgyalásának ellenőrzését az előző félévi gyakorlatnak megfelelően szervezze meg. Végül a Tanács a memorandum alábbi javaslatait fogadja el és egészíti ki: „ .. * 1./ A professzorok és hallgatók közötti kapcsolat megszilárdítása érdekében a