Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged
1948. október 24., II. rendes ülés
megtartotta 1940-ig, Az újjáalakult kolozsvári Tudományegyetem megnyitásakor volt főnökét dr.Miskolczy Dezső ny.r.tanárt követve a magántanári képesitésének érvényesitését ott kére s 1941.október 21-én ujbéli megántanárrá képesítése meg is történt, A rendkívüli viszonyok miatt azonban’kari engedély alapján Kolozsvárott előadásokat nem tartott, 1944.után pedig az egyetemmel való kapcsőlata technikai okokból lehetetlenné vált. Mivel dr.Tokay László eredetileg is orvoskarunk magántanára volt, a kolozsvári habilitálása óta eltelt időt, tekintettel, hogy ott előadást nem tartott, az előadások szüneteltetésének lehet tekinteni s ezen’ az alapon módjában van a Karnak egvszerü szavazás alapján arról dönteni, hogy nevezettet újabb képesités alól felmentse és a régi szegedi képesítését felujitsa. Nevezett tudományos munkásságát a magántanári képesités után továbbra is folytatta, működését kiterjesztette a lelki hygiene területére is, A becsatolt igazolások szerint a bajai I.sz,Igazoló Bizottság 1945,V. 18-án, a bajai 51,Honv.ki eg,Parancsnokság igazoló bizottsága 1945.XII.15-én igazolta nevezettet. Fentiek alapján előadó javasolja, hogy a Kar nevezettet az újból való képesités alól felmentve, a régi szegedi képesítésének felújítását határozza el. Elnök az ügyben elrendeli a titkos szavazást. 12 szavazásra jogosult kari tagtól beérkezett 12 szavazat, valamennyi az "igen” szócskát tartalmazza. Elnök kihirdeti a szavazás eredményét, mélynél alapján a Kar egyhangúlag hozzájárul dr.Tokay László magántanári képesítésének felújításához. Kanyó tanár az ülésterembe visszatér.