Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged
1948. október 6., II. rendkívüli ülés
egyetemi asszisztencia azon tagjainak névsorát, kiknek megválasztásához a V.K.M. nem járult hozzá. Egyben rámutat arra, ho y Vén Judit és Lantos Judit ügyében reviziót fog kérni, meg nem erősítésük oka az vo,lt, hogy/ minthogy az indokolás s zerlnt/még nem szerezték meg a szükséges gyógyszerészi, ill. vegyész! oklevelet. i* Miután nevezettek a nyár folyamán ezeket az okleveleket megszerezték, a revízió kérése indokoltnak ír látszik. Korpássy tanár előadja, hogy a V.K.M. 2 dijas gyakornokának megválasztását, nevezetesen Szilágyi Pál < ' dr. és Zalányi Sámuel dr., nem hagyta jóvá s rámutat arra, hogy ezáltal a kórbonctani intézet igen nehéz helyzetbe került. A kurziv munka és a tudományos munka kezdő medikusokkal nem folytatható. A meg nem erősített két dijas gyakornok 4. ill. 2 évig működött az anatómiai intézetben, kellő előképzettségre tett szert, kiesésük által az intézetnek mindössze két orvosa marad a most következő tanévre. A professzor lesz kénytelen végezni úgy a kurzív munkát, mint a vezetéssel járó adminisztrátiós munkát, mert végzett orvosokat elmeleti intézetekhez