Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged

1947. augusztus 29., I. rendkívüli ülés

A bizottság 13 felső éves orvostan­hallgató felvételét feltételesen javasolja. Esek a következők: * 3*nkó Ágnes, Csordás Jenő, Fóti Ferenc, Horváth Bertalan, dr.Kcpjás Tibor, Lacsán t László, Nagy Márta, P&usch Ilona, Renne­v ^ czéder Béla, Szabó Jolán, Sztojkov Pencyev Jocso, Uhrin Judit, ??ier Antal, i \ A felvételre jelentkezők között külföldi állampolgár Radeva kosz tova Mária, Bulgá- - riából való, Pohr Edit pedig román állam­­polgár. Ezek felvétele felett a fennálló szabályok élteimében a V*ÍUMiniszter- Ur dönt • A jegyzőkönyv ismertetése után Elnök < hangoztatja, hogy ő maga a bizottságnak az összes jelentkező felvételét ajánlotta. A miniszteri biztos szerint azonban maximá­lisan csak 9C~et lehet felvenni* Fontosnak tartaná azt, ha a létszámot jelentősen < emelnénk, mivel az uj rendszerű oktatás lehetőséget ad a nagyfokú szelekcióra mér a tanulmányi idő elején is. Javasolja, hogy kérje a Far a hallgatók létszámának felemelését a Minisztertől# i Ditrói tanár kéri Ssilassi Zsuzsanna t és SUle Mihály utólagos felvételét, akik csak másolatban tudták okmányaikat a pályá­zathoz mellékelni* i rlanyó tanár mivel a felvételi bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents