Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged

1948. február 27., VI. rendes ülés

jogosultsága egyetemünkre nem volt, meg­tévesztéssel történt felvétele tehát nem jogos és igy haladéktalanul meg­szüntetendő. Javasolja a Bizottság, hogy a Kar az eset részletes ismertetésével hivja fel a Quaesturát, hogy Hideg György ne­vét az anyakönyvből törölje, bejegyzett féléveit jelen kari határozat alapján semmisítse meg, ill. érvénytelenitse. Továbbá javasolja a Bizottság, hogy a Kar tegyen jelentést az ügyről a Tanács­nak, mely aztán az te^stvéregyetemek fi­gyelmét hivná fel az esetleg náluk je­lentkező szélhámosra. A Bizottság véleménye szerint nem valódi egyetemi hallgató ellen fegyelmi eljárás nem indítható, csak bűnvádi, épen ezért javasolja, hogy kérje fel a Kar a Tanácsot a bűnvádi feljelentés megtételére. ^ Kar a Bizottság javaslata ér­telmében határoz. 7./ Traub Alfréd külföldi oklevelé­nek honosítása. Előadó Ivánovics tanár. Folyamodó kérésével a Kar elsőizben januári kari ülésén foglalkozott, amikor úgy határo­­zott, hogy nevezett ügyében okmányainak megfelelő kiegészítése után hoz döntést. A most becsatolt okmányok alapján meg­állapítható, hogy nevezett magyar állam­polgár s oklevelét a hallei tanfolyamon nyerte el. Mivel öt félévet hazai egye­temen végzett, hallei oklevéllel bir és magyar állampolgár, kérése — előadó szerint - tulajdonképen nem honosítási kérelem s igy reá nézve is ugyanazok a szempontok irányadók, amelyek a többi hallei ok­levéllel rendelkező orvosra is érvényesek.

Next

/
Thumbnails
Contents