Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged

1948. január 23., V. rendes ülés

5. / Huhn László oth.kérése vég­­bizonyitvány kiadásának engedélyezése iránt o Előadó Eitrói tanár. Folyamodó csupán egy félév szemészetet hallga­tott. Utolsó 10.-ik félévében a tár­gyat lehallgatni nem tudta, minthogy az uj tanterv szerint azt. az első félévben nem hirdette meg. Nevezett az egy félév elengedését kéri. Kérése ebben a formában nem teljesithető„ Minthogy azonban önhibáján kivül nem vehette fel az emlitett tárgyat, elő­adó javasolja, hogy a Kar adja ki ré­szére az abszolutóriumot azzal a meg­szorítással, hogy a most következő félévben mint rendkívüli hallgató kö­teles felvenni a szemészeti kollégiu­mot s abból csak akkor állhat szigor­latra, ha a hallgatást szabályszerűen igazolta. A többi tárgyból viszont szigorlatait máris megkezdheti. A Kar a javaslat értelmében hatá­roz i * • 6. / Bajusz G-yula, Botos Árpád, Horváth Ferenc és Majoros Mária szig. A orvos kérése szemészeti gyakorlati időből 1 hónap elengedése iránt. Ditrói tanár ismerteti a fenti tárgyban beadott kéréseket. f Tekintettel arra, hogy mindannyian szorgalmasan hallgatták a szemészetet, amiről szorgalmi jegyeik és jó kollok­­viumaik tanúskodnak', előadó javasolja a kérések teljesítését. A Kar a javaslatot elfogadja. urr+.i f«, - " ( -a-*­­c. J 7. / Dr.Réti Imre külföldi okle­veiének honosítása, ~ •­Előadó Rávnay tanár javasolja, ■ : V -* • hogy nevezett oklevelére a V.K.M. 190.349/1948.VI.1. sz. leirata értei-

Next

/
Thumbnails
Contents