Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged
1947. április 29., VIII. rendes ülés folytatása
vezeti megbízásból ifj.Iesekutz Béla az élettani intézetet és adja elő az élet» tant. Megállapítható, hogy a megbízásához fűzött reményeinknek mindenben megfelelt, •« Föltétlenül megbízhatunk abban, hogy a tanszékre való kinevezése esetén kitünően fog gondoskodni a tudományos utánpótlás neveléséről is. Kutató tanártársai is az első perctől fogva érezték, hogy nagy nyereség számunkra« Kitűnő előadó és kutató« Dr#LUXjfV£Y GYÖRGY a Bólyai egyetem professzora munkásságának rövid vázlatából megái lepi tható, hogy szorgalmas mun. cás és széleskörű irodalmi működést fejtett ki, Ezzel szemben kevés bizonyságát szolgáltatja a nagyszámú dolgozat az igazi cutató Jellegzetes invenció gazdagságának •is methodikai készségének. Ma is Jóformán igyanazzal a néhány témával foglalkozik, ímelynek methodikáját Verzér, majd Bélák :rofesszor intézetében tanult meg. Munkássáiából a bélboholymozgásra vonatkozó közfények a kiemelkedőbbek. Ezen kutatásaink kezdetén Verzár professzor és Kokas szter mellett mint legfiatalabb munkatárs ett részt, a vimjcinin felfedezésének rdwaéből ezért csak a kisebbik rész illeti t meg* Munkatársaitól való elválása Óta