Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged
1947. január 31., V. rendes ülés
folytán nevezett kitüntetésére már nem kerülhetett sor. A minisztérium nevezett tudományos munkáinak jegyzékét, a munkák különlenyomatát, valamint Armentánó iratait a Tanács utján azzal küldötte meg Karunknak, hogy nevezett kitüntetésének ügyét vegye tárgyalás alá. Fúrj esz tanár előadja, hogy Armentánó a háborús események ellenére is nagy szorgalommal dolgozott és nem egészen négy év alatt 15 munkája jelent meg. Munkái közül a jód anyagcseréjével kapcsolatos a legértékesebb. A megterhelés! próba a vérjód színeváltozása alapján az egyéb vizs gálatok kiégészitéseképen az elkülönítő kórisme felállításában támaszpontul szolgál. Armentánó kitűnő klinikus, nagyon gyakorlott, szorgalmas labors tórium! vizs* gáló, elsőrendű előadó. Mindezek alapján tisztelettel javasolja, mondja ki a Kar, hogy ^rmentánó Lajos ár* magántanár érdemes a rendkívüli tanári címmel kitüntetésre, és tegyen a Kar ebben az értelemben felterjesztést a V.. K.Minis z tér Úrhoz. Unok bejelenti, hogy a kiküldött bizottságot azért nem kellett igénybevenni, mivel ez az ügy már folyamatban lévő ügy volt s a minisztérium fordult * ennek a kérdésnek eldöntését illetőleg a Karhoz.