Horthy Miklós Tudományegyetem / Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1944-1945, Szeged

1945. 06. 20., 4. rendes kari ülés

vonatko zó an, valamint arról, bogy az i gazoló bizottság tagjainak szabad bete, kintést engedélyez a karok és a tanács jegyzőkönyveibe, valamint az egyetem egyéb ügyirataiba.------ Tisztelettel Purjesz Béla s.k. elnök. — Erdős Tamás s.k. titkár, ------------------------------------------------------­Tekintetes Kar!-------Sorra véve az egyes pontokat, a következőkben vagyok bátor к WT| Щ * T-, "■ iev: előterjeszteni véleményes javaslatomat: ad,l,/ Az az álláspont, mely szerint ha az áthelyezésre Ítélt egyetemi és fő­\ iskolai alkalmazott a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy hónapon belül más egyetemen, vagy főiskolán el nem he­lyezhető, további egy hónapon belül saját egyetemünkön helyezendő át alacsonyabb állásba, elfogadható. Annál is inkább sor kerülhet erre, mert az áthelyezések foga­­natositasa csak központilag, a minisztérium utján történhetik, az egyes magánemberek­nek nem tehetvén kötelességévé, hogy a mai postai és közlekedési viszonyok mellett - hozzá mint büntetésre Ítéltek - maguknak kéréssel, vagy ajánlkozással uj helyet sze­rezzenek, Ha esetleg tömeges áthelyezések­re kerül a sor a külömböző egyetemeknél és ii főiskoláinál, könnyen adódhatik az a helyzet, hogy egy állásra több jelölt is rászorulna 8 akkor ezek rangsorolása, beosztása csak az általános helyzettel ismerős központi

Next

/
Thumbnails
Contents