Horthy Miklós Tudományegyetem / Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1944-1945, Szeged

1945. 05. 30., 3. rendes kari ülés

w beosztást s működése közben kiütéses tífuszban megbetegedett. Gyógyulása hosszabb időt vett igénybe, de szerve­zete annyira gyengült, hogy kezelőorvosa további néhány heti pihenést javasolt. Tekintettel arra, hogy az előadások május 4-ig amúgy is szüneteltek épen a járvány miatt; folyamodó pedig az elő­adásokat már egy hét óta látogatja /qjáj . 20-22:/, a kérés teljesítését javasolja. A Kar a javaslat értelmében határoz és uzilvássy László távolmaradását I igazolja. Kolloquálási kötelezettséggé 9. / Iványi Hános oth.kérése a budapes­ti állatorvosi karon hallgatott 3 félé­­| vének, valamint sike rrel letett fizika­! kémiai szigorlatának elismerése iránt. Előadó Jancsc tanár folyamodó 3 félévet ——— hallgatott az állatorvosi karon. Szigor­latát csak ismétléssel sikerült befejez­nie, ezért két féléve beszámítására és fizika-kémiai szigorlata elismerésére tesz javaslatot, mig a harnádik félév csak azzal a kikötéssel számíttassák be, amennyiben tájbonctanból és élettanból j| a félév végéig sikerrel kolloqual. A Kar a javaslat értelmében határoz. 10. Aereczkey Ernő otflt. kérése a buda­­pesti egyetem állatorvosi karán hallgatót két félévének, valamint sikerrel letett kémiai szigorlatának elismerése iránt. Jancsó tanár ismerteti a kérést. Nevezett két félévet igazol az állator-

Next

/
Thumbnails
Contents