Horthy Miklós Tudományegyetem / Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1944-1945, Szeged

1945. 05. 30., 3. rendes kari ülés

4./ Majd .Més2áros Gábor levelét ismer teti. Nevezett azt kéri, hogy a kolozs­vári egyetem visszaköltöztetése alkal inával, 1940-ben megszűnt magántanári van képesitését újból ismerje el a Kar. 5*/ Ismerteti Pr.Eános Alajos magantanar volt gyermekklinikai tanársegéd levelét, amelyben X.f.0.tanársegédi állásáról tudomásul szolgál. 1945.május végével való lemondását je­lenti be. Nevezett a pécsi egyetemen ta­lált elhelyezkedést. 6./ Ismerteti Dr.Beznák Aladár budapesti orvoskari dékán átiratát,ill. a Kar oj_y Tudomásul szolgál. értelmű határozatát, hogy absolutorium csak 10 szabályszerű félév lehallgatása után adassék ki. Megjegyzi, hogy Karun­kon ilyen eset ezelőtt sem fordult el", sőt a budapesti egyetemről Ö félév alap­ján absolvált és Karunkra visszajött hallga­tókat még két félév lehallgatására köte­­/ A Kar a Dékánt értesíteni gogj azonos álláspontukról. 7./ Bejelenti, hogy 11 orvostanhallga­­tó részt vett a belklinika és diagnosz­tikai klinika betegeinek és anyagainak átszállításában. Ezen önzetlen munkás­ságért b05s Inire. Tauszk Éva. Bodies! Erzsébet, Certzen Etelka, Majoros Má­ria, Bombauer Erzsébet, Porgányi Mária Prónay Gábor, Vági Irén, Zelenka Lenke I és Halásn Tamás hallgatóknak a Kar ne­vében köszönetét fogja kifejezni.

Next

/
Thumbnails
Contents