Horthy Miklós Tudományegyetem / Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1944-1945, Szeged

1944. 10. 20., 2. rendes kari ülés

Kulcsár ' tanár me gelullt i, hogy tudomása szerint a debreceni egyetem tanárai Budapesten felállítandó hadi­­kórház orvosi ellátását vállalnák ma­gukra. Hasonló vállalkozásról szeret­ne gondoskodni. Elnök ismerteti a vallás- és koz oktatásügyi minisztérium átiratát októ­ber 7-ről, melyben a tanács utján fel­hívja a Kart arra, hogy tegyen jelentést, miért jelentkezett S-zent-Györgyi Albert ny.r.tanár a Honvédelmi Miniszter urnái katonai szolgálatra és miért kérte pol­gári foglalkozásában meghagyásának hatály­talanítását. Ezzel kapcsolatban elnök ismerteti Szent-Györgyi tanárnak a szege­di egyetem orvoskari dékáni hivatalához intézett Budapestről keltezett levélbe­li kérését, melyben egy idegen állam rend­őri közegeinek zaklatásával szemben vé­delmet kért. Ez a levél Szegeden maradt, a Tanács Szegeden október 6-án utolsó ülésén foglalkozott a kérdéssel, erről a tanácsülésről azonban jegyzőkönyv nem készült, és bár a Tanács véleménye az Többek felszólalása után a Kar véleménye szerint klinikai szolgálat ellátásának vállalása katonai szervekkel kapcsolatban mai körülmények között nem valós itható meg.

Next

/
Thumbnails
Contents