Horthy Miklós Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Szeged
1944. 02. 03., 4. rendkívüli kari ülés
Az ülés fő pontjainak letárgyalása után Kanyó tanár kérdést intéz a Karhoz és különösen Baló tana,rlmz arra vonatkozólag» hogy a hadigondozásra régebben felajánlott hozzájárulást a kari tagok ezutánra is hajlandók lennének- e fizetni, vagy sem? Baló tanár hej elénti, hogy a hozzájárulás fizetését a többi Kar megtagadta, egyben megállapítja, hogy az Orvosi Kar minden közadakozás alkalmával a többi karokét messze meghaladó összeget adomány ozott s a kimutatásokban mégis az a kitétel szerepel, hogy az “egyetem" bizonyos célra ilyen s ilyen összeget adományozott, holott más karok részvétele az orvosi karéhoz képest mindig elenyészően csekély volt. Ezért javasolja, hogy a Kar a hozzájárulásra ezután is adózzék, a Dékán Ur azonban a Kar adományait közvetlenül küldje be a Baross Hői Tábor hivatalába, mely a főispánná vezetése alatt áll. E ténykedéséről pedig szíveskedjék az egyetemi tanácsban jelentést tenni. A Kar az előterjesztéshez hozzájárul, azzal, hogy a folytatólagos adakozás folyó év január hónappal