Horthy Miklós Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Szeged
1944. 03. 27., 7. rendes kari ülés
4./ A szigorlati rend ügyével kapcsolatban az eljárás az lesz, hogy a IV. félévesek, akik januárban nem jelentkeztek szigorlatra, a 4 tárgyból júniusban egyszerre tehetik le az első szigorlatot úgy azonban, hogy csak az első rész befejezése után állhatnak elő a bonctanból és élettanból. Aki az I.szigorlaton elbukik, famulusi szolgálatot nem végezhet. Gellért tanár most már a gyakorlatra hivatkozva megállapítja, hogy a kémiafizikai szigorlatra készülés, még inkább az esetleges ismétlő szigorlatok miatt igen sok hallgató márciusban nem járt előadásaira; úgy látja, hogy júniusban aligha lesz több bonctan-élettani szigorlat mint húszegynéhány. Veress tanár is igazolva látja .Gellért tanárnak már régebben hangoztatott aggodalmait, amennyiben a márciusban tartott két katalógus olvasásakor elsőizben 101 hallgató közül 65, másodizben 63 hiányzott az élettani előadásokról és természetesen a gyakorlatok látogatása is néggyérült. 5./ A gyógyszerészi szigorlatokra kormányképviselők kiküldése rövidesen íegtörténik.