Horthy Miklós Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Szeged
1944. 01. 21., 5. rendes kari ülés
mint bíráló. Ez az intézkedés a javaslattévő szaktanár számára az illetéktelenül erőszakolt kérésekkel széniben a védekezést lehetővé teszi. A Bizottságnak ilyetén kiegészítését Szent-Györgyi tanár is helyesli, mert igy leginkább el lehet kerülni azt, hogy érdemtelenek nyerjék el a magántanári képesítést. I Kramár tanár szerint az idegen hiráló szerepeltetése előkészítené a talajt a tanszékek betöltésének egyedül helyes módjára. Baló tanér megjegyzi, hogy a kísérletet meg lehet tenni, majd meglátjuk, hogy a felkért bírálók a megkeresésre hogyan fognak reagálni? Bitrói tanár a társbírálók kiküldését nem ellenzi, bár véleménye szerint az intézkedés azt jelenti, hogy autonómiánk bizonyos csorbát szenvedne általa. A Kar végül elhatározza, hogy a Bizottságot dr.LugoBsy Gyulára vonatk< zólag Dr.Imre József budapesti-, dr.Szabó Györgyre vonatkozólag pedig dr.Kettesy Aladár debreceni egyetemi ny.r.tanárral egészíti ki es felkéri Elnököt, hogy nevezett tanárokat a oi zottság munkájában leendő részvétéi e pontjából megkeresse