Horthy Miklós Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Szeged

1941. 11. 28., 3. rendes kari ülés

I.orvosi szigorlatának első felét elégséges, második feléből az élettant szintén elégséges jelzéssel tette le. A fentiek alapján javasolja, hogy kérését.pártolással terjessze vissza a Kar rendeletetési helyére. 10./ Almási Károly oth. újólag benyújtott kegyelmi kérése szabályta­lan félévének beszámítása, iránt. Kloadő Géllért tanár j el enti ,hogy- Almási Károly már egyizben kérte sza­bálytalan félévének be.szárnitását ke­gye Imi utón. Minthogy akkor felhozott-, indokait kellőképen nem igazolta s tanulmányi eredményeiben sem mutatott fel lényegesebb javulást, előadó ja­vaslatára a Kar az 1940-41.tanévi VII. rendes ülésében kérését pártolás nél­kül terjesztette fel a Miniszter Úrhoz. Jelen kérésében súlyos anyagi ne­hézségeire hivatkozik, amit szegénységi bizonyítvánnyal igazol. Tanulmányi elő­menetele csak annyiban változott, hogy a múlt 1940-41.tanév II.félévére be­volt iratkozva, azonban leckekönyv­­másolatából - mely e félév lezárása előtti időből származik - nem állapit-A Kar a javaslat értelmében ha! tároz.

Next

/
Thumbnails
Contents