Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged

1938-1939 - 1939. 03. 31., 7. rendes kari ülés

folytán szabálytalanná vált nyolc félévéből 4 félévnek a beszámítását kéri. Tekintettel folyamodó igazolt betegségére, továbbá arra, hogy I. orvosi szigorlatának második felét javitás nélkül jó jelzéssel tette le, két szabálytalan félévének beszámí­tását javasolja. A Kar Előadó javaslatához hozzájárul és Karkus András nyolc szabálytalan félévéből két félév beszámítására vonat­kozólag tesz pártoló felterjesz­tést a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz. 11./ Felvidéki hallgatók ké­­rése külföldi féléveik és I,orvosi szigorlatuk beszámítása, valamint a hallgatott előadásoknak végbizonyít­vány szempontjából történő elismeré­se iránt. Kis László, Pohl Ferenc X. féléves és Blázsek József IX.f.é. felvidéki hallgatók kéréseit Dékán adja elő. Ismerteti Kis László folya­modványát, melyben a prágai Károly egyetem orvosi karán hallgatott nyolc félévét, továbbá az ugyanott letett I.orvosi szigorlatát beszámítani, va­lamint a szemészet és a korszerű hon­védelem cimü collegiumoknak két fél­éven át kötelező hallgatását egy félévben kéri megállapítani, minthogy

Next

/
Thumbnails
Contents