Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. 11. 27., 3. rendes kari ülés
amely minden félévben a tandijmentességi Bizottságnak figyelembevétel céljából rendelkezésre bocsátandó volna. 6./ Intézeti átalány felosztása az 1936-37.költségvetési évre. Issekutz tanár bejelenti, hogy az elméleti és gyakorlati oktatás céljaira a költségvetésben a folyó évre 76.748 pengő 10 fillér áll egyetemünk rendelkezésére. Az egyetemi Tanács Karunk részesedési arányát leszállította s azt 40'1 ban állapította meg. Megemlíti, hogy az intézeti átalány kiegészítésére előirányzott 4.300 pengőből a Tanács Karunknak 154 P-t bocsát rendelkezésére. Javaslatára A Kar Issekutz tanárnak a tanulmányi-, fegyelmi- és tandíjszabályzat módosítására vonatkozó előterjesztését és a tandijelengedési kérések beadására vonatkozó javaslatát teljes egészében magáévá teszi. Elhatározza továbbá, hogy a dékáni megintésben részesült hallgatókról félévenként a tandijmentességi Bizottság céljaira kimutatás készítendő. Egyben a Kar Issekutz tanárnak a végzett fáradságos munkáért köszönetét mond. a Kar az emlitett átalány össze geket az eddigi részesedési kulcs alkalmazásával osztja fel