Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1932-1933, Szeged

1933. 05. 24., 9. rendes kari ülés

Az előadásokat a tanrendnek a köte­­lező testnevelésről szóló részében kell feltüntetni s az ifjúság figyel­mét nyomatékosan fel kell hivni rá­juk; előadók Pábry Dániel és Geszte­nyés! Hollósy-Kuthy László, rendfo­kozat emlitése nélkül. Az előadások hallgatása és vizsgázás, illetve colloquium kötelező. A hozzászólások során Jeney prodékán megjegyzi, hogy a katonai tárgyú előadásokról a Tanácsban is szó volt már s a Tanács számit Ka­runk állásfoglalásának kifejezésére, melynek során meg kellene állapíta­ni, hogy eddig kötelező colloquium­­ról, illetve vizsgáról nem volt szó; másrészről a már megállapított tan­rendben nehéz az uj előadásokat fel­venni a rend felboritása nélkül. Ditrói tanár megjegyzi, hogy az utóbbi szempontra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Honvé­delmi Minisztérium Karunkkal nem rendelkezhetik; régebben a hozzájá­rulást a Kar nehézség nélkül megad­hatta. Most az időpont szigorú meg­jelölése nehézségeket okoz, továbbá Issekutz tanár szerint az is, hogy az előadások elmét velünk még nem közölték. Jankovich tanár emlékezteti a Kart, hogy a katonáskodás mai rend­je értelmében a testnevelési okta­tás programmjából a katonai jellegű kiképzés már kimarad.

Next

/
Thumbnails
Contents