Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged
1974. június 25., IV. rendes ülés
A beszerzésre kerülő nagymüszerek koncentrálásáról, a Központi Laboratórium fejlesztéséről múlt év júniusi jelentésemben részletesen szóltam, A központi állományba tartozó nagymüszerek intézetekhez történő kihelyezése általában beváltotta a hozzáfűzött reményeket és a műszerek kihasználtsága jó« A Tudományos Bizottság azonban indokolt esetben élni fog azon jogával, hogy a Központi Laboratories’ c.j a műszerügyi albizottság együttes javaslata alapján az intézetbe kihelyezett de kellően ki nem használt központi műszereket átcsopor-* tositsa8 és más intézetbe vagy a Központi Laborsfóriumba helyezze el, A Számítástechnikai Ko cr dinác ió s Bizottság feladata az egyetem, számit á steo'hn ikaí közp ontsanak működtet © se vei ’k apc s o la t o s pr ob lémák feltárás ; megoldásukra javaslat kidolgozása, ugyanakkor a számítástechnika orvosi kihasználtságára vonatkozó javaslattétel is. Az eddigi megfigyelések alapján a Számítástechnikai Központ jól végzi munkáját, azonban mindeddig meglehetősen kevés intézmény rendkívül specializált feladatait- látta el és igy működtetése az egyetem tanszékeinek többsége szempontjából még mindig nem látszik kellően indokoltnak, Elég jó visszhangot keltett a számítástechnikai csoportnak a tudományos szakülésen tartott előadássorozata. Ennek során vázolták azon problémaköröket, amelyekben a cs.port segítséget tud adni a tanszékek tudományos-, gyógyitó-: adminisztrativ tevékenységének előmozdításához, A számítástechnikai csoport munkáját elsősorban helyhiány gátolja« Az Országos Számitástechnikai Koordinációs Központ megalakulásával és Aczél miniszterhelyettes elvtárs látogatásával örvendetes fordulat állt be Számítástechnikai Központunk jelentőségének értékelésében,. Az Egészségügyi Minisztérium felismerte, hogy hazánkban egészségügyi vonalon egyedülálló és többéves szakmai tapaszbálát tál rendelkező szegedi számítástechnikai centrum lehet az egészségügyi számítástechnikai kultúra kiépítésének komoly bázisa és ezért további fejlődéséhez fokozott segítséget fog nyújtani« Ennek egyik jele, hogy a kétmüszak^s üzemeltetéshez szükséges létszámigényt engedélyezte, és támogatását kilátásba helyezte az OMEB részéről is szorgalmazott, az eddiginél jóval nagyobb kapacitású E-10-es számitógép beszerzéséhez. E számitógép üzembeállítása jelentősen fogja szélesíteni a. központ működési területét. Az R-10 számitógép felhasználási szakmai területei:- fekvőbeteg nyiIváx.bartésí rendszerek /adatbank, információ viszszakeresése, tudományos és igazgatási célokat sz ■ uő feldolgozás/ ,- EEG görbék tud mány-s és betegellátási célokat szolgál- számit-*gépes analízise; ~ ambuláns betegforgalmi adatok számitógépes nyilvántartása és feldolgozása;- a gazdasági és igazgatási munka számitógéppel történő segítése; ~ oktatási feladatok ellátása /számitógép oktatása orvostanhallgatóknak és orvosoknak, az orvosképzés számit,'géppel történő segítése;- különböző tudományos kutatásokhoz szükséges számítástechnikai feladatok megoldása /pl farmak-l“giai vizsgálatok matematikaistatisztikai módszerekkel történő kiértékelése, compartment analízis, számítógép által segitett orvosi diagnosztika/; SZOTEp 7-9/1974 r 59 pld«, Rektori Hivatal’, E-A* . v'1 - 2 -