Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged
1974. június 25., IV. rendes ülés
bizonyítható onkológiai kutatási eredmények születnek, akkor az ne részesüljön támogatásban. Dr.Szontágh Ferenc rektor összefoglalójában megállapítja, hogy értékes, átfogó beszámoló került az Egyetemi Tanács elé, amely újszerűén foglalkozott a témával, mert értékelésre is vállalkozott, kitért a feladatokra is, ha nem is tömörítve. Egyetért az elgondolással, hogy a Tudományos Bizottság a jövőben vizsgálja meg, ^milyen tudományos profilok hiányoznak, ugyanakkor az erőket elsősorban a hagyományokkal rendelkező témákra forditsa. Nagyon jelentős és fontos a jól kialakult kooperáció is, melyet szintén előnyben kellene részesíteni. Megállapítja, hogy az Egyetemi Tanács egyhangúlag a következők szerint határoz: A tudományos kutatás helyzetéről előterjesztett, átfogó és értékes beszámolót az Egyetemi Tanács - az alábbi kiegészítéssel - jóváhagyja: A Tudományos Bizottság a jövőben vizsgálja meg, hogy milyen tudományos profilok hiányoznak, az erőket azonban változatlanul a hagyományokkal rendelkező témákra koncentrálja. Tovább kell fejleszteni a kiemelt tárca szintű kutatási témákban az intézetek, klinikák közötti együttműködést és az együttműködő intézetek kutató csoportjait a pénzügyi-, illetőleg műszertámogatásnál előnyben kell részesíteni. Szervező munkával elő kell segíteni a kutató-csoportok munkájának hatékonyságát. A beszámoltatási rendszert és értékelést tovább kell fejleszteni, melybe más intézmények is bevonhatók. A műszerek jobb kihasználása érdekében hatékonyabb ellenőrzést kell bevezetni és szükség esetén átcsoportosítást kell végrehajtani. felelős: Dr.Szekeres László professzor, tudományos rektorhelyettes II. NAPIREND A tudományos diákkörök munkájának értékelése. /L.: 2.sz.melléklet/- 7 -