Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged

1970. december 18., II. rendes ülés

2.w. J e_ 1 enters a Szegedi Orvot tudományi Egyetem kollégiumairól A kollégiumok igen fontos szerepet játszanak az Egyetem oktató­nevelő munkájában* Természetesen elsősorban a hallgatóságnak a kollégiumokban lakó mintegy felének vonatkozásában, de hatást fejtenek ki a kintlakók jelentős részére is, akik sok kollégiumi rendezvényen rósztvesznek nagy számban, A kollégiumi felvételi kérelmek elbírálásánál széleskörű demok­ratizmus érvényesül. Minden kérvényt megtárgyalnak a KISZ—cso­portok, az évfolyam KlSZ-vesetőséges a kollégium diákbizottságai, s a végső döntést az Egyetem állami, párt és KISZ—vezetésének közel 25 tagú kollektívája hozza, A kérvények egy részét férő­hely hiányában nem lehetett elfogadni, s az Egészségügyi Minisz­térium által meghatározott 752~ea kerétlétszám betöltése is zsú­foltságot eredményezett. Elsősorban az elavult, korszerűtlen Húgormai és Apáthy Kollégium túlzsúfolt,, ahol a hallgatók emeletes ágyban alszanak, a szobák­­egy része nem leül. önbe járatú, s hiányos a kommunális ellátottság, A kollégiumok zsúfoltságát mutatja az egy főre jutó alapterületi Jancsó 6,3 ni2, Semmelweis 5?5 a2, Apáthy 4^3 e2j Hugonnai 4,1 iá. Károsan befolyásolja a kollégiumok jelenlegi helyzetét, hogy a Gyógyszeresztudományi Kar, épületének felújítása miatt, több helyiséget már második éve igénybevesz, egy alagsori helyiséget a könyvtár használ szükségmegoldásként, s az Apáthy Kollégium tanulóját is gyakran kölcsönkérik,.. Keveset áll a kollégium la­kóinak rendelkezéséré az Apáthy Kollégium guniterma. Különösen hiányzanak egyes tanulószobák és a Jancsó Kollégiumban most el­készült sportszobához hasonló létesítmények a többi kollégium­ban. Emellett hasznos lenne kialakítani speciális laboratórium­­szerü tanulószobákat, továbbá nyelvi laboratóriumokat, amire azonban a jelenlegi kubatura semmiképpen sem nyújt lehetőséget, Uj kollégium épitése esetén nem szabad egy tornaterem kialakí­tásától eltekintenie A felvételek elbírálásánál első helyen a szociális szempontok érvényesülnek, de teret kapnak tanulmányi eredmények is, s külö­nös tekintettel vannak a bizottságok a fizikai dolgozók gyerme­keire* Kicsi azoknak a ►’aáma, akiket a diákbizottságok, illetve a kollégiumi gyűlés határozata alapján magatartásuk miatt rövi— debb vagy hosszabb időre kizártak, illetve nem vettek fel a kollégiumba,: A kollégiumban lakó hallgatók megoszlása; I,Táblázat Semmelweis Jancsó Apáthy Hugonnai Összesen _ •'ifi nő *~"ffi'no '-~~mr' no" * ffi ‘ no “~ * TÍT " no“ összeser 76 140 101 136 103 103 *’ 96 279 4-75 fiz. dolga 22 63 26 39 31 31 ~ 46 79 224 gyermekei külföldi 9 ’* 22 4 29 2 — 2 60 8 Q^nrm"' oorvt /~\ onn /i c;. a

Next

/
Thumbnails
Contents