Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
1969. szeptember 23., I. rendes ülés
Rektor elöljáróban elmondja, hogy az Egyetem uj szervezeti és működési szabályzata értelmében az Egyetemi Tanács munkája és összetétele is megváltozik, tehát nem követhetjük az eddigi munkarendet. Az Egyetemi Tanács eddig operativ szerv volt, amely az uj szabályzat értelmében szélesebbkörü testület lesz, és negyedévenként egyszer ül össze. Ha ezt figyelembe vesszük, akitor az Egyetemi Tanács munkatervét is ehhez kell szabnunk, kivel az Egyetemi Tanács jelenlegi működése átmeneti, ezért az átmeneti időben az elmúlt tanév utolsó tanácsülésén jóváhagyott munkaterv alapján kellene működjön. Áthidaló javaslatként felveti, hogy az uj szervezeti szabályzat előreláthatólag januárban lép életbe, tehát ezért féléves munkatervet lehetne készíteni, amely az 1969-70. tanév első félévére lenne érvényes. Az uj szervezeti szabályzat életbe lépése esetén e tanév második félévére pedig uj munkatervet készitenének. Több hozzászólás után Egyetemi Tanács úgy határoz, hogy az Egyetem uj Működési és Szervezeti Szabályzatának jóváhagyásáig, illetve annak életbeléptetéséig az előterjesztett munkaterv alapján fog működni és az elhangzott módosításokkal fogadja el a napirendi pontokat is. Figyelembe véve az Sz.B. képviselőjének javaslatát, Rektor egy szükebb körű bizottságot kér fel az oktatási rektorhelyettes vezetésével, amely a különböző bizottságok napirendre tűzött beszámolójának programpontjait dolgozza ki. 2./ A rektori Állandó Bizottságok személyi összetételére vonatkozó javasiát eloter^esz^se^i Rektor bevezetőben javasolja, hogy a rektori bizottságokat helyes lenne az uj szervezetnek megfelelően átalakítani, illetve a bizottságok elnöki tisztjét is ennek figyelembe vételével betölteni. Ezután előterjeszti a rektori állandó bizottságokra vonatkozó személyi javaslatát: /Lásd 2.sz.melléklet/ Végül azt^a_javaslatot terjeszti elő, hogy a Klinikai Bizottságot minősítsék át, ehhez azonban előzőén az Általános Orvostudományi Kar véleményét kell megkérni. Amennyiben a Kar elfogadja az Egyetemi Tanács javaslatát, az esetben a Klinikai Bizottság elnökére és tagságára vonatkozó személyi javaslat az Egyetemi Tanács határozatának megfelelően is elfogadhatónak tekintendő. * .