Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1968-1969, Szeged

1969. február 28., V. rendes ülés

4 A Bizottság többsége /egy: ellenszavazattal/ elfogadta Pet­ri professzor levelében foglalt érvelésének érdemi részét, ennek ellenére azt javasolja Rektor Urnák, bogy a Jancsó emlékérmet Petri professzornak juttassa az Egyetem, de a statútumban feltüntetett tiszteletdij nélkül. Amennyiben ebhez a sta tutum megváltoztatása szükséges, kéri annak korrekcióját. Egyben javasolja a Rektornak, bogy tegyen lépéseket azirányban, hogy az emlékérem mellé adandó tisz­teletdij anyagi fedezetét egyetemen kivüli pénzforrásból kísérelje meg biztosítani. Ezesetben ugyanis a statútumok megváltoztatására nem lenne szükség és a tiszteletdij ki­osztására sem Petri professzor esetében, sem a jövőben nem lát akadályt a Tudományos Bizottság. , Fentieket ismertetve Rektor megállapítja, hogy a Tudomá­nyos Bizottság a statútumnak megfelelő előterjesztést nem tudott tenni. A statútum megváltoztatása viszont nem áll módjában, miután azt az Egészségügyi Minisztérium is jóvá­hagyta. Ezért javasolja kimondani, hogy ez évben Egyetemi Tanács nem kivánja a Jancsó emlékérmet és jutalomdijat ki­osztani, mivel arra javaslatot nem tud tenni, Sövényi docens javasolja az emlékérem kiadását függetlenül a személytől, amennyiben azt az illető megérdemli. Rektor tájékoztatóul elmondja, hogy alO.OOO Ft. jutalomdij, amennyiben ez évben nem kerül felhasználásra, más jutalma­zási célokra is fordítható, nem köteles az Egyetem azt meg­takarításként a következő evre átvinni. Ezután nyilt szavazással dönt Egye­temi Tanács afelett, hogy Rektor ja­­■ vaslatát elfogadja és 1969.évben a •>.. Jancsó Miklós emlékérmet és jutalom­dijat nem kivánja odaítélni. 2./ Rektor felkéri Berencsi dékánt, hogy a cimzetes egyetemi tanari és cimzetes egyetemi docensi elírnék adományozására vonatkozó kari javaslatot terjessze elő. Előzetesen még bejelenti, hogy a Gyógyszerésztudományi Kartól ez évben a cimek adományozására nem érkezett javaslat. Berencsi dékán ismerteti az Általános Orvostudományi Kar javaslatát. К "Rektor Ur! Tisztelt Egyetemi Tanács! Korábbi kari határozatunknak megfelelően még az elmúlt év novemberében - a vonatkozó minisztériumi rendelet kivonatá­nak egyidejű ismertetésével - kértem az orvoskari tanszék­­vezetők személyi javaslatát az 1969.évben felterjesztendő cimzetes egyetemi tanárok és cimzetes egyetemi docensek tekintetében.

Next

/
Thumbnails
Contents