Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1968-1969, Szeged

1968. december 17., III. rendes ülés

gátók közül i£, igen sokan halasztanak egy-egy szigorlatot a szeptemberi vizsgaidőszakra, A folyamatos tanulás kérdéseivel első kari ülésünkön foglalkoz­tunk, illetve' e témakörrel kapcsolatban f.évi október hó 24-én megtartott baráti beszélgetésen, amelyen a hallgatók köréből is többen résztvettek. Egyetemünk Nevelési Bizottsága f.évi november 25-én tartott ossz oktatói•értekezleten nevelési feladatokat és problémákat vitatott meg. Az itt elhangzottakat tanszékenként szeminárium­­.szerűen megbeszélték, A művelődésügyi miniszter elrendelte a felsőoktatási intéz­ményekben a ’‘Honvédelmi ismeretek” oktatásának bevezetését. Az Egészségügyi hinisztérium utasítása szerint az orvosegyete­meken a honvédelmi ismeretek oktatása egyöntetűen az első év­folyam II,félévében kezdődik és mind az általános, mind a fog­orvos és gyógyszerészképzésben a IV.évfolyamon fejeződik be. A honvédelmi ismeretek részletes oktatási terve Karunk hallgatói ..ré-ázére ükéfczültés ielenleg jóváhagyás alatt áll. Szeged,,1968.évi december 6-án Dr.Berencsi György s.k, orvoskari dékán SZ-OTE, 1330/19681^ 25 példány, Rektori Hivatal, Gy.I,

Next

/
Thumbnails
Contents