Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1966-1967, Szeged

1967. március 3., IV. rendes ülés

-15— és Módszertani Tanszékéről Drien Károly tanszék­­vezető főiskolai docens vállalta a rendszeres előadás-sorozat megszervezését. Az előadás-sorozatot a tanszék előadói fogják megtartani a Tudományos Szakcsoport keretében. Ennek folytán 6 előadásra kerül sor e tanévben. Az előadások látogatására - a tanszékvezetőkhöz intézett körlevelében Rektor valamennyi profesz­­szórt meghívta, az asszisztencia tagjai közül a klinikai oktatók megjelenését I.osztályú tanár­segédig bezáróan, az elméleti intézetek vala­mennyi oktatója számára pedig kötelezővé tette. Egyidejűleg felkérte a tanszékvezetőket, bogy az oktatók megjelenésének biztosítása érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Egyetemi Tanács a bejelentett ja­vaslattal és intézkedéssel egylet­ért.: 4./ A Nevelési Bizottságok tagjai-, valamint az év­folyamfőnökök és csoport patronálok részére f.év február 11-én oktatói ankétot szervezett, amely a hallgatók oktatási, nevelési kérdéseivel, va­lamint az évfolyam-főnökök és patronálok fela­dataival foglalkozott. Az ankétra egyúttal meg­hívta valamennyi tanszék vezetőjét is. Az anké­­ton Kedvessy rektorhelyettes ismertette a nevelé­si hálózat munkájával kapcsolatban lezajlott vizs­gálat eredményét. A beszámolót több hozzászólás követte. Sajnálatos módon ezen az ankéton igen sokan nem jelentek mog a meghívott oktatók közül, akiktől igazoló jelentést kér. Csupán a betegség okát fogadta el indokolásul a távolmaradásért. Rektor ugyanis az állami fegyelemnek ilyen módon való megszilárdítását tartotta szükségesnek. Tudomásul szolgál. 5./ Az Egészségügyi Minisztérium II.Főosztálya f.hó 24—én keltezett leiratában arról értesítette, hogy felterjesztésünkre dr.KOLTAY MIKLÓS adjunk­tust a Gyermekgyógyászati Klinikán meghirdetett docensi állásra kinevezte. 'Tudomásul véve. 6./ Az Egészségügyi Minisztérium felhívására a kul­turális egyezmények alapján 1967/68-ban sorra kerülő külföldi tanulmányutakra javaslatot ter­jesztett fel. Felterjesztésére a Minisztérium

Next

/
Thumbnails
Contents