Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1965-1966, Szeged
1966. március 15., IV. rendes ülés
2 -Szontágh dékán megjegyzi, hogy a jelentés nem tér ki a hallgatók nevelésének kérdésére, csupán a marxizmusleninizmus tanszék létrehozásának vonatkoz ás ábp. Kérdi, hogy a Bizottság e kérdéssel konkrétan foglalkozott—e? Simon professzor elmondja, hogy a hallgatók ideológiai nevelésének kérdésével foglalkozik a Bizottság, hiányossága a jelentésnek, hogy erre a kérdésre nem tért ki. Megnehezítette a Bizottság munkáját az is, hogy a tervbe vett előadások nagy részét nem tudták megtartatni, mert a felkért előadók lemondták előadásaikat. Rektor felkéri a Bizottság elnökét, hogy a politikai akadémia természettudományi szekciójának előadásának látogatottsága tekintetében aktivabb munkát fejtsenek ki, mivel azon oktatók részére, akik elvégezték a marxizmus-lenini zmus esti egyetemet, és az egyetlen olyan politikai oktatási forma, amely továbbképzésüket elősegítené. Á marxizmus-lenini zmus tanszék létrehozásával kapcsolatban felmerült problémák ismeretesek jelenlévők előtt. Kilátás van rá, hogy a tanszék felállítására a közeljövőben sor kerül, mivel a személyi kérdések az ügyben megoldást nyertek. Totka elvtárs bejelenti, hogy a Szakszervezeti Bizottság ■bekapcsolódott az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet Megyei Bizottsága által szervezett szakmai-politikai előadássorozatba, amely a közeljövőben beindul és erre egyetemünk orvosai is meghívást kapnak. Simon professzor végül bejelenti, hogy az oktató-nevelőmunka eredményességének felmérése folyamatban van egyetemünkön* Beszélgetéseket folytatnak az egyetem azon oktatóival, akik a marxizmus-lenini zmus esti egyetemét elvégezték, megkérdezve őket, milyen segítséget nyújtott ez számukra oktató-nevelőmunkájukban. Miután a Jelentéssel kapcsolatban több kérdés, illetve hozzászólás nem hangzik el, Rektor megköszöni a tájékoztatást* /Simon professzor a Tanácsülésről eltávozik./ 2./ A KISZ Bizottság tájékoztatója. /L.2.sz.melléklet/ Erdősdr. tájékoztatóul elmondja, hogy a KISZ Bizottság a közelmúltban lakásépítés! akciót kezdeményezett, amely rövidesen realizálódik. Az akció kereében 40 fiatal egye-