Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1965, Szeged

1964. november 13., II. rendes ülés

MM 1. / az egyetem valamennyi dolgozója tudásának és képességei­nek megfelelő szinten végezze munkáját. Ezért támogatja a szakmai továbbképző tanfolyamokon való részvételt /mind a TeYso,' mind pedig á kozépkaderelf számára/, feltételeit biztosítani igyekszik. A középkáder továbbképzés szüksé­gessé teszi a Szakszervezettel Valcf szoros együttműködést 2. / A személyi feltételek biztosítása céljából a Dékán a Személyzeti Osztállyal rendszeres és tervszerű kapcso­latot* kíván teremteni. 3. / A gyógyítás anyagi feltételeinek biztosítása az adott keretek között a Klinikai Bizottsággal való aktiv együtt­működésben. gnnek megfelelően rendszeresen tárgyal a Gazdasági Hivatallal és tartja a kapcsolatot az idevonat­kozó különböző Bizottságokkal /Gyógyszer-, textilgazdál­kodás, póthitelek- és zárolások egyetemi szinten való jóváhagyása/. Tudományos munka A Tudományos Bizottság mint Rektori Bizottság közvetlenül a Rektor irányítása alatt áll. Az Egyetemi Tanács munkaterve a Tudományos Diákisöröket utalja a Kar hatáskörébe. Az Egyetemi és tudományos ká­der-utánpótlás forrását jelentő Tudományos Diákkörök működése az elmúlt évek tapasztalata alapján kielégítőnek mondható. A Dékán fokozottabb támogatást kiván adni a Tudományos Diákkörök­nek egyrészt azzal, hogy a még fennálló problémákat /Diákköri lét­szám, foglalkoztatás módja, tervszerű képzés kérdése, továbbá a felmerült szervezeti és etikai problémákat kari ülés keretében megtárgyalja /lásd melléklet/ és az elhangzottak alapján a további munkában aktiv segitsóget nyújt. Az Egyetemi Tanács a fenti feladatok végrehajtás árnak ellenőrzését, továbbá az egyes tanszékek etikai helyzetének értékelését "Komplex; Bizottság"-ra kivánja bizni, melynek összenilitását a Dókán felad?­­úává tette. Ennek alapján az említett Komplex Bizottságok az Egye­temi Tanács által meghatározandó irányelvek és szempontok alakján ez évben megkezdik működésüket. Munkásságukról a-tanév folyamán a Dókán beszámol a Karnak és az Egyetemi Tanácsnak. A korábban emlitett állandó Kari Bizottságok munkáját a Dékán önálló hatáskörben irányítja és ellenőrzi. A bizottságok munká­járól a mellékletben megadott program szerint jelentést tesz a Karnak. Kiégő s 2.1 ;ő megjegyzésként és a Kar munkát er vébe- való felvételként, javasolja a Dékán az egyetemünkön mind nagyobb szánban tanuló kül­földi hallgatók’a.l való foglalkozást. Erre vonatkozóan a Müv.Mi­niszter 150/1964./M.K.20/MM.számú utasítása rendelkezik. Dékán ja­vasolja, hogy a fenti utasításnak megfelelően a Tanulmányi Osztály vezetője és a Dékániielyettes foglalkozzanak külföldi hallgatóinkkal A'külföldi hallgatók oktatásával kapcsolatos kérdéseket egyik kari ülésünkön tárgyaljuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents