Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged

1963. november 2., II. rendes ülés

Szakszervezeti Bizottság tájékoztató feljegyzése Egyetemünk Tanácsa a múlt tanévben is több alkalommal tűzte napi­rendre a Szakszervezeti Bizottság tájékoztató jelentésének megvi­tatását, amelyeket egyrészt Egyetemünk Tanácsának munkatervében lefektetett szempontok, másrészt a Szakszervezeti Bizottság által végzett felmérések alapján készítettünk. Jelen tájékoztató jelentésünk elkészítését Egyetemünk Tanácsának terve Írja elő. Tekintettel arra, hogy a munkaterv nem határozza meg miről szóljon a tájékoztató, a Szakszervezeti Bizottság úgy döntött, hogy a tájékoztató témája: A Szakszervezeti Bizottság szerepe az állami feladatok megoldásában. Ezenkívül tájékoztatjuk a Tanácsot a Szakszervezeti Bizottság 196?-,évi üdültetési munkájáról, A Szakszervezeti Bizottság tevékenységének alapját a SZOT XX. Kongresszusának, valamint az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszer­vezete 4.Kongresszusának irányelvei határozzék meg. A mi munkánkra vonatkozóan mind az Egyetem államvezetőinek, mind a Szakszervezeti Bizottságnak fő feladata a szocialista tipusu szakember képzés, nevelés, az orvostudomány mai követelményének megfelelő korszeréi és magasszintü megelőzés és betegellátás, és ezek eredményességének fokozására végzett leüt ató munka. A Szakszervezeti Bizottság örömmel tesz eleget Egyetemünk Tanácsa kérésének azzal a biztos tudattak, hogy a tájékoztatóban foglal­tak segítséget adnak egyetemünk állami vezetőinek további munká­jukhoz, ugyanakkor a munkafeltételek, a munkás és egészség véde­lem, a bérezés, létszámhelyzet reális feltételeinek biztosítását hangsulyoztatva nemcsak a helyi, de felsőbb állami és Szakszerve­zeti szervek figyelmét is rá irányitjük ezeknek az egyes terüle* teken igen súlyos problémát okozó hiányosságoknak a megoldására* A szakszervezeti tisztségviselőket az Egyetemünk dolgozói azért válasszák, hogy érdekeiket védjék. Az állami vezetők munkáshatalmunk bizalmából az egészségügyi dol­gozók munkájának megszervezésére és irányítására kinevezett dol­gozók. Az állami vezetés és a szakszervezet céljai azonosak, módszereik különbözők. Az állami vezet,és rendelkezik, a Szakszervezet meg­győz, A két különböző jellegű módszer kölcsönös hatással van egy­másra. A módszerek között nincs éles határ, vonnak átmenetek. Az állami vezetés is meggyőz, nevel, mint ahogyan-a szakszervezet sem mindig marad csupán a meggyőzés eszközénél. A fentiekből következik, hogy az állami vezetés elsősorban nép­gazdasági érdek szempontjait, jelen esetben elsősorban Egyetemünk 4-es feladatainak fontosságát szem előtt tartva határozza meg so­­ronkövetkező feladatait.

Next

/
Thumbnails
Contents