Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged

1963. november 2., II. rendes ülés

Г- 4 -szakfolyóiratok beszerzéséről is a könyvtár gondoskod­jék a középkáderek részére. A könyvtári létszám bővíté­sénél figyelembeveendő, hogy közel 500 egészségügyi szakközépkáder van egyetemünkön, akiknek szakirodalom­mal való ellátása igen kívánatos, indokolt. Egyetért azzal a javaslattal, hogy a könyvtár bővitése céljából a Szakszervezet helyiségeit is igénybevegyék. Erre természetesen akkor kerülhet sor, ha a Szakszerve­zetnek megfelelő helyiséget biztosítanak. t Rektor elmondja, hogy a könyvtár helyzetével foglalkozó jelentés igen alapos és kimeritő. Két olyan problémát vet fel, amiben a Tanácsülésnek kell állást foglalnia. Ezek: a könyvtár építkezésének kérdése, továbbá az olva­sótermi férőhely növelése. Véleménye szerint az uj rak­tár 1965-re történő felépítésének nem sok realitása van, miután az uj beruházást jelent, amire a jelen körülmények között nem kerülhet sor. Az emeletráépites szintén beru­házásnak minősül, tehát nem jöhet 1965-re szóba. A rak­tár felépítésére - ami valóban indokolt minden szempont­ból - csak a távlati fejlesztési tervben nyilik lehető­ség. Könnyebb megoldási lehetőségnek látszik a házfelü­gyelő és Szakszervezet áttelepítése. Petri professzor javasolja, hogy a Tudományegyetem táv­­lati fejlesztési tervében szereplő reprezentativ központi könyvtárban nyerjen elhelyezést az orvosegyetemi könyvtár is. Földes docens, valamint a Gazdasági főigazgatót /időköz­beni távozása miatt/ helyettesitő Almássy gazdasági igaz­gatóhelyettes szintén egyetértenek Petri professzor ja­vaslatával, hogy a felépítendő központi egyetemi könyvtár­ban nyerjen elhelyezést az orvosegyetemi könyvtár is. Zallár könyvtárvezető válaszolva az elhangzott hozzászólá­sokra és javaslatokra elmondja, hogy az egyetemi Évkönyv 1959/60. évi anyaga nyomdai előállítás alatt van. Miután az Évkönyv szerkesztőbizottságának nem tagja, annak előké­szítő munkálataiban nem vett részt és a továbbiakra vonat­kozóan nem tud részletes felvilágositást adni. Ha az el­hangzott javaslatok alapján az orvosegyetemi könyvtár a Tudományegyetem által építendő központi könyvtárban nyer­­t ne elhelyezést, véleménye szerint annak egyik szakönyvtá­­rává, ill. alkönyvtárává válna és nem tudna megfelelni feladatának. Kevesebb költséggel megoldható volna a jelen­legi orvosegyetemi könyvtár fejlesztése és az igényeknek megfelelően kibővítése. A könyvtár munkájában jelenleg a legnagyobb problémát oko­zó tényező - a tartósabb betegség következtében hosszú idő óta tartó - 50 %-os munkaerő kiesés, aminek pótlására

Next

/
Thumbnails
Contents