Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged
1963. november 2., II. rendes ülés
- 2 -Elnöklő Rektor üdvözli a megjelenteket, a II.Rendes Tanácsülést' megnyitja. Bejelenti, hogy az ülés napirendjének első pontjaként az Egyetemi Könyvtár helyzete keiül megvitatásra. Napirend 1./ Az Egyetemi Könyvtár helyzete. /L.l.sz.melléklet/ Karády professzor vázolva a könyvtár helyzetét elmondja, hogy az Egyetem színvonalas kutatómunkájában igen nagy jelentőséggel bir a Könyvtár munkája. A könyvtárvezetés az eddigiekben már megmutatta, mily nagy hozzáértéssel szervezte a könyvtári munkát, és szerelte fel azt a szükséges folyóiratokkal. A könyvállomány szaporodott, ezzel szemben az igények is nőttek. Igen nehéz elhelyezési körülmények között, kis létszámmal dolgozik Egyetemünk könyvtára, amin mindénképen segiteni kellene. Elsősorban sürgős segítséget kellene biztosítani a létszámigény kielégítésével: 1 könyvtárosi, 1 adminisztrátori és 1 takarítói állás mielőbbi biztosítása révén. Továbbá a könyvtár helyiségeinek bővitése céljából ki kellene költöztetni az épületből a házfelügyelőt és az egyetemi Szakszervezet más épületben történő elhelyezéséről is gondoskodni kellene. » f Kedvess.y professzor elmondja, hogy a Széchenyi könyvtárban Egyetemünk könyvtára csupán egy cim alatt szerepel, ugyanakkor a Budapesti Orvostudományi Egyetem tanszéki könyvtárainak a cime fel van tüntetve a nyilvántartásban. A könyvtárak nyilvántartása szempontjából sem célszerű ilyen ellentét az orvosegyetemek között, ezért felveti a kérdést, nem volna-e helyes a nyilvántartást egységesíteni. Kedvessy professzor javasplja, hogy az Egyetemi Tanács határozatilag mondja ki az Évkönyv visszamenőleges megjelentetését, mivel a legutóbb megjelent • évkönyv csupán az 1958/59-es tanévet foglalja magában. Javasolja továbbá, hogy a könyvkötőmühely fejlesztését is vegye figyelembe Egyetemi Tanács, miután az intézetek által adott megbízások olyan hosszú ideig elhúzódnak, hogy kénytelenek inkább külső váll álatokkal, ill. szövetkezetekkel a kötési munkákat elvégeztetni. Végül megemlíti, hogy a Könyvtár a nyári hónapokban - a szabadságokra való hivatkozással - nem továbbítja a tan—