Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged
1963. október 4., I. rendes ülés
- 13 -A gyógyszeréézkari intézeteknek nemcsak tervszerű fejlődése került'szóba, hanem az időszerű feladatok megoldása is, mint pl. a gyógyszerészhallgatók számára a Tudományegyetemen oktatott tárgyak átvétele. Ezért volna szükséges a Gyógyszerészkar területigényét 1972. évről korábbi időre előrehozni. Szilárd elvtárs véleménye szerint Szegeden nem csökken az iskola- és tanteremhiány, tehát kifejezetten iskola céljára szolgáló épület megszerzését nem tartja reálisnak. Ezért nem helyes a tervbe a jelenlegi Árpád-téri iskola épületének igénybevételét beállítani. Az elméleti tömb felépítése után'a jelenlegi anatómiai épülettel sem számolhat az Egyetem. Ami az intézetek és klinikák fejlődési elképzeléseit illeti, csatlakozik Petri professzor javaslatához, amely szerint a Bőrgyógyászati klinika kiköltöztetésével a II.-es számú klinikák és más szakok elhelyezése megoldható volna. Azokkal az elvi megjegyzésekkel is egyetért, amiket Petri és Krámli professzorok hozzászólásuk során elmondottak, Nem ért egyet azonban azzal az elvvel, hogy uj tanszék ne létesüljön addig, amig a régiek működése meg nem oldódik. Ha ezt az álláspontot képviselte volna az Egyetem, egész sor intézet és klinika nem jött volna mai napig létre. Bár ezek elhelyezése sem ideális, mégis előrehaladást jelentett az oktatással kapcsolatban fennálló problémák megoldásában. Ha a fizikai tanszék létesitése, vagy a Természettudományi Karon oktatott tárgyak átvétele szükséges, úgy'a lehetőséghez mérten oldjuk meg ezeket a problémákat is. Állást kellene foglalni abban a kérdésben is, hogy az elméleti intézeti tömb, vagy Ideg-elmeklinika építését kell előbb megoldani. A klinikai építkezés előrehozása azért volna indokolt, mert az elméleti tömb megépítése csupán néhány intézet helyzetén segitene, viszont az Idegklinika uj épületének felhúzása több'klinika viszonylag megnyugtató elhelyezését oldaná meg. Távlati tervünket a várossal és megyével is egyeztetnünk kell. Az oktatómunka első helyen történő szerepeltetése mindenképen figyelembe veendő. A város és megye elképzelése ugyanis az, hogy Szeged növekvő fejlődésével a növekvő egészségügyi igények kielégítésére artovábbi terheket is az egyetem viseli. Tehát a növekvő ágyak többsége is a klinikáké lenne. Ennek a tervnek a helytelenségéről határozottan kellene felvilágositani az összes érdekelt fórumokat. Nem irreális kivánság, hogy ebben a felvilágosító munkában a Minisztérium segítségét is kikérjük. Az Egyetem egész sor olyan feladattal van megterhelve, aminek kényszerű voltáról meg vagyunk győződve, ezeket azonban továbbra is vállalnunk kell.