Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged
1963. december 3., III. rendes ülés
Az Egyetemi Tanács és a ICar megjegyzései alapján az Általános Orvostudományi Kar dékánja a kari munkátérv„tervezethez az alábbi megjegyzéseket, illetve kiegészítéseket csatolja; 1. / Az elmúlt évről áthúzódó oktatási reform-feladatok megoldása s végleges formába öntése képezi legfontosabb kiegészítő részét a kari munkatervnek. Ennek megfelelően a Minisztérium által adott intentiók, előírások szerint az egyes tantárgyak program-tervezetét a megfelelő intézetek vezetőitől bekérjük. A program-tervezetek előzetes tanulmányozása, az Oktatási Reform Bizottságtól kapott véleményezés után a Kar elé terjesztjük és a Kar által megtett megjegyzések figyelembevételével továbbítjuk a minisztériumi előírásnak megfelelően. A feladatok eredményes és maradéktalan elvégzése a korábban adott határidők módosítását teszi szükségessé. A dékán szükségesnek látja, hogy az egyes program-terveket megfelelően csoportosítva /a rokon-szakmákat együttesen/ kari ülés elé terjesszük részben azért is, hogy a minisztérium által adott határidőt betartani tudjuk, s valamennyi érdekelt tárgynak program-tervezetét eredményesen feldolgozzuk. /Program-tervezetek kari ülésen való tárgyalásának beütemezését 1.mellékletben./ 2. / A kari munkaterv fontos feladatként’ jelölte meg az ifjúsággal, Tudomá.nyos Diákkörökkel való beható és eredményes foglalkozást. A részletekre vonatkozóan a későbbiek során történik a munkaterv kiegészítése a már korábban, a kari munkatervben megadott irányelvek alapján. 3 3. / A kari munkát érv elkészítésekor f igy ele ub evettük az egyetemi tipus szabályzat-terv es et ben foglaltakat, amely sz érint. tudományos kérdésekkel való foglalkozás a Kar hatáskörébe tartozik. Tekintettel arra, hogy e kérdésekkel az Egyetemi Tanács, illetve a Rektori apparátus kivan foglalkozni, a kari munkaterv módosítása során ráz eredeti munkaterv tervezetben ilyen vonatkozásban megadott programtól eltekintünk.