Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged

1963. december 3., III. rendes ülés

e. /A tanulmányi munka eredményességének biztosítását nemcsak as oktatómunka színvonalának emelésében, hanem a hallgatók körében a tanulmányi fegyelem megszilárdításával is kívánja erősíteni. В munkában a Tanulmányi Osztállyal és a KÍSZ-el való szoros együttműködés, irányítás és ellenőrzés alapján kíván részt venni. f. /A Kar fontosnak tartja a Tudományos Diákkörök fejlesztését, az ott végzett tudományos munka színvonalának emelését ás ezzel az egyetemi oktató- és kutató személyzet vtánpótlásának biztosítását. Ennek érdekében kívánatosnak tartja az intéze­tekkel való szoros kapcsolat kiépítését, másrészt a Tudomá­nyos Diákköri vezetőséggel való együttműködést, ismerni kí­vánja az intézetek által adott munkátérvet, valamint a Tudo­mányos' Diákkörökben működő hallgatók munkáját. ti./ A gyógyító munka« A gyógyító munka rendkívül sokoldalú feladatot ró a Karra. Az ezekkel való foglalkozás során nemcsak szakmai, hanem gazdasági, személyi és az Orvosi Rendtartással kapcsolatos kérdésekkel, valamint az egyetem feladatai közül a felsőbb.szervek által erősen hangsúlyozott területi munkával is kíván törődni. Ennek megfelelően munkatervét az alábbiak­ban Vásol ja; a. /A gyógyító munka eredményességének a szakmai színvonal eme­lésének szükségessége az egyetem helyzetéből adódó természe­tes követelmény. El kell érnünk azt, hogy az egyetem vala­mennyi dolgozója tudásának és.képességeinek megfelelő szin­ten végezze a gyógyító munkát., A szakmai színvonal emelése érdekében szükségesnek tartja a Kar, a szakmai továbbképző tanfolyamok támogatását és fejlesztését, továbbá azokon a területeken, ahol ez még nem érte el a kívánt színvonalat,, a szakmai továbbképzés megszervezését /középkáder oktatás/. Ebben a munkában fokozottabban igényli a Szakszervezet ak­tiv közreműködését is. b. /Szakmai továbbképzés és tapasztalatcsere érdekében a tanul­mányutak keretének kibővítését és uj formák keresését tűzi '' i I

Next

/
Thumbnails
Contents