Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged

1963. július 5., IX. rendes ülés

- 3 -ni, másrészt pedig biztositani kellene, hogy a tudomá­nyos diákköri tagok végzésük után az illető intézetben nyerjenek elhelyezést. Julesz professzor is egyetért Petri professzor felszóla­lásával. A tudományos diákköri képzésnek valóban a ké­sőbbi kutatáshoz szükséges methodikák elsajátítása le­gyen a célja. Természetesen, ha tudományos munka végzé­sere készítjük fel a diákköri tagokat, elsősorban őket kell az egyetemen tartanunk. Elenyészően csekély ugyan­is azoknak a száma, akik részére végzésük után állást tudunk az egyetemen biztositani. Bartók dr.: Az a helytelen szemlélet alakult ki a tudo­­mányos diákköri tagok és az asszisztencia körében is, hogy a hallgatóknak legalább egy tudományos előadást kell tartaniok és egy pályamunkát megimiok. A pálya­munkád n nem a megtanult methodikával foglalkoznak, ha­nem azt tulajdonképen az egyik asszisztens irja meg és a hallgatónak alig-alig van szerepe a tudományos dolgo­zat megírásában. Ezen a szemléleten kellene változtat­ni. - Az elmondottakat figyelembe véve, kívánatos lenne, ha a Tudományos Bizottság bevonásával a tudományos diák­köri képzésre vonatkozó irányvonalat dolgozna ki az Egye­tem, amellyel sikerülne megszüntetni a jelenlegi helyte­len képzési módszereket. A Tudományos'Bizottság elvi tá­mogatást nyújtson a diákköri munkához. X Egyetemi Tanács az elhangzott ja­vaslatokkal, ill. elvekkel egyet­ért és felkéri a két Kar dékán­ját, hogy a következő tanévben foglalkozzanak részletesen a tu­dományos diákkörök munkájával és a tudományos képzéssel kapcsolatos módszerek kidolgozásába vonják be a Tudományos Bizottságot is. ad 5.-6.oldal: Az oktatói segédszemélyzet létszámának felmérésére vonat kozó javaslatot Egyetemi Tanács az­zal a módosítással fogadja el, hogy azt csupán belső használatra kíván­ja elvégezni és amennyiben a későb­biek folyamán szükségesnek látszik, tesz ez ügyben felterjesztést a Mi­nisztériumhoz. Az marxiznus-leninizmus tanszék oktatóinak biológiai to­vábbképzését Egyetemi Tanács szüksé gesnek tartja - mivel a tanszék dől

Next

/
Thumbnails
Contents