Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1961-1962, Szeged

1962. augusztus 30., III. rendkívüli ülés

- .2' -tüntetésben részesült, kéri az Egyetem Párt VB. titkárát, hogy támogatását és bizalmát utódjának, Rávnay rektornak is bizto­sítsa. Rávna.y dékán mindenekelőtt háláját fejezi ki azért a bizalo­­mért es megtisztelőéért, amiben rektori kinevezése során ré­szesült. Megköszöni az Egyetemi Tanács és egyetemi Pártbizott­ság támogatását, amelyet dékáni megbízatása alatt élvezett. Tisztában van azzal, hogy uj beosztásában nehézségek előtt áll. Á felmerülő nehézségeket azonban az államvezetésnek az eddigi­hez hasonló harmonikus együttműködésével és a kollektiv veze­tés módszerével minden további nélkül le tudják küzdeni. Meg­ígéri , hogy az esetlegesen felmerülő nézeteltéréseket igyek­szik közös megbeszélések utján megoldani, mivel véleménye sze­rint a kollektiv, munka célravezetőbb és eredményesebb az egyé­ni döntésnél. Végül az Egyetemi Tanács, valamint Pártbizottság támogatását kéri a jövőben is. Szilárd elvtárs a távozó rektortól a Párt nevében búcsúzva ki­jelenti , semmiképen sem hangzik frázisként, hogy mindenki, aki az Egyetem életét figyelemmel kisérte és fejlődését megitelni illetékes - beleértve az egyetemi asszisztenciát, dolgozókat és hallgatókat - úgy tekintenek vissza Petri professzor négy éves rektorsága idejére, mint az Egyetem fejlődésének jelentős előrehaladására. Azt kéri Petri professzortól, hogy rektori működésének négy éve alatt kialakult és gyarapodott széleskörű tapasztalatait és ismereteit továbbra is bocsássa az Egyetem életében adódó feladatok megoldásában az állami vezetés rendel­kezésére. - Petri professzornak az elmúlt napokban történt kor­mánykitüntetésére kitérve kijelenti, hogy az indokolt esemény volt és felterjesztésének gondolata valóban egyszerre merült fel a Párt, valamint a Minisztérium részéről, ami azt bizonylt­ja, hogy minden oldalral nagyrabecsüléssel tekintenek működé­séhez. Szilárd elvtárs ezután örömmel üdvözli Rávnay profesz­­szort, az Egyetem uj rektoraként és kifejezi véleményét, hogy az a harmónia, amit Rávnay professzor helyesen it él meg az Egyetem különböző szerveinek uPunkájában, szükséges előfeltéte­le az államvezetés zavartalan, kollektiv működéséhez. Bizonyá­ra adódnak problémák az Egyetem életében, ezek azonban az ered­ményes együttműködés révén leküzdhetők lesznek. Krámli professzor dékáni kinevezése * alkalmával az Egyetemi Párt VB. neveben jókivánságait fejezi ki. Novák dékán a Gyógyszerészi Kar nevében köszönetét fejezi ki .a lelépő rektornak és dékánnak azért a támogatásért, aminek ered­ménye a Kar szempont jából'felmérhetetlen. A Gyógyszerészi Kar üdvözletét tolmácsolja Rávnay professzornak, az Egyetem uj rek­torának, valamint Kramli professzornak, az Általános Orvosi Kar újonnan megbizott dékánjának. Krámli professzor megköszöni az Egyetemi Tanács, valamint Párt hozzáintézett jókivánságait és arról biztosítja a jelenlévőket, hogy teljes tudásával igyekszik az Egyetem életének fejlődésé­hez hozzájárulni. Petri rektor bejelenti, hogy Dr.Földes József docens, az Általá­nos ‘Orvosi Kar dékánhelyettese hosszabb ideig tartó tanulmányút­ra utazik Kölnbe, ami szükségessé teszi, hogy távollétében a dékánhelyettesi teendők ellátására a Kar egyik tagját felkérjék. Az Egyetemi Tanács javaslata alapján Dr.Szabón József tanszékve­zető docenst kéri fel e funkció betöltésére.

Next

/
Thumbnails
Contents